– Milyen évet zárt a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége?

– Mi mindig az oktatási és a naptári év szerint is értékeljük az elmúlt időszakot. Ha a naptári évet nézzük, 2025 kimondottan sikeres volt. Az oktatási évet tekintve – amelynek nagyjából a felénél járunk – szintén csak pozitívan tudok nyilatkozni, hiszen jelentős fejlődésen megyünk keresztül. Sóspatak a 36. helyszínünk, ahol a 2025–2026-os tanévtől elindítottuk az iskolán kívüli magyar oktatást. Tavaly, augusztus 21-én Trunkban leégett a magyar házunk, de sikerült újjáépítenünk, és idén szeptemberben már ott kezdtük a 2025–2026-os tanévet. Nagy öröm számunkra, hogy a gyermeklétszám is szépen növekszik: már 2200 gyermek vesz részt a programjainkban, ami óriási eredmény nekünk, moldvaiaknak. Azt látom, hogy a felnőttek részéről is egyre erősebb az érdeklődés. Az is jó, hogy a korábban elindított programokat folyamatosan tudjuk működtetni, sőt új projektünk is előrehaladott állapotban van: Bákóban csángó magyar kollégiumot szeretnénk létrehozni. Erre már megkaptuk a magyar kormány támogatását, jelenleg is zajlanak a munkálatok, és ha a Jóisten is úgy akarja, a 2026–2027-es tanévet már ott is, a csíkszeredai minta alapján működő kollégiummal kezdhetjük el.

– Az elmúlt években látványosan fejlődtek a magyar házak Moldvában. Hogyan látja ezeknek az intézményeknek a jelentőségét, és milyen feladatot töltenek be ma a helyi közösségek életében?

– 2019-ben Magyar Levente, a magyar Miniszterelnökség Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, külügyminiszter-helyettes fogalmazta meg azt az elképzelést, miszerint a magyar házak legyenek a települések legszebb épületei, és legyenek megtöltve valódi tartalommal. Nagy öröm számunkra, hogy mindez mára valóra vált. Figyelembe vesszük a helyi igényeket, a gyermekek szívesen járnak hozzánk, várják a foglalkozásokat, és ez azt mutatja, hogy azt adjuk, amire valóban szükség van, ráadásul folyamatosan igyekszünk fejleszteni. A moldvai magyar településeken nagy igény mutatkozik a bölcsődei és óvodai programra. Mi meg úgy gondoljuk, hogy ha egy bölcsődés vagy óvodás gyermek kezét megfogjuk, akkor egészen az egyetemig szeretnénk kísérni. A kollégákkal együtt azt látjuk, hogy ahol bölcsődével tudjuk indítani a magyar oktatást, ott sokkal hatékonyabban dolgozhatunk. Különben nem csupán „gyermekmegőrzést” végzünk, hanem valódi fejlődést is tudunk biztosítani: hozzájárulunk a gyermekek magyartudásához, de a személyiségük fejlődéséhez is. Fontos számunkra az is, hogy a középiskolát, egyetemet végzett fiatalokat visszahozzuk a közösségeinkbe. Folyamatosan igyekszünk lehetőségeket teremteni számukra – nemcsak a Csángó Szövetségen belül –, és bátorítjuk őket, hogy keressenek meg bennünket, hiszen mindig azon vagyunk, hogy olyan megoldásokat találjunk, amelyek lehetővé teszik, hogy szülőföldjükön, akár a saját településeiken tudjanak érvényesülni és fejlődni.

– Hogyan látja a moldvai magyarok kisebbségi jogérvényesítésének helyzetét? Néhány hónapig volt egy magyar alprefektus is Bákóban.

– Történelmet írtunk azzal, hogy Bákó megyében néhány hónapig magyar alprefektus dolgozott. (Lapunk szeptember 10-én közölt nagyinterjút Gál Emíliával, Bákó megye RMDSZ-es alprefektusával – szerk. megj.) De azt is látni kell, Bákóban nem mi vagyunk többségben. Fontos, hogy a jelenlétünket és a közösségi erőnket folyamatosan megmutassuk. Az, hogy a bákói alprefektus ma már nem magyar személy, még nem ok a csüggedésre, tovább kell dolgoznunk azon, hogy más helyi és megyei kormányhivatalokban is legyenek embereink. A tapasztalat azt mutatja, hogy ahol jelen vagyunk, ott hatékonyabban tudjuk képviselni a moldvai magyar közösség érdekeit.

– A jövőben mire számítanak az erdélyi és más külhoni szervezetekkel való együttműködésben? 

– Nagyon jó együttműködésünk van a magyar kormánnyal, sőt kihangsúlyoznám, hogy ha a magyar kormány nem lenne, akkor mi nem itt tartanánk. Nagy megtiszteltetés számunkra, moldvai magyarok számára, hogy a magyar kormány fontosnak tartja a moldvai magyar kisebbséget is, annak ellenére, hogy a Kárpátokon kívül vagyunk. A magyar kormány által tudnak fennmaradni a programjaink. Más szervezetekkel való együttműködésben az oktatásban, kultúrában, a turizmusban – de nem csak – látnék fantáziát. Turizmus dolgában Magyarországról és Erdélyből is szívesen fogadnánk olyan vállalkozásokat, amelyek beruháznának településeinken, és konkrétan azokra a településekre gondolok, amelyek távol vannak a várostól: Külsőrekecsin, Csíkfalu, Dumbravén, Szászkút, Magyarfalu vagy Lábnyik, és ahol a vendéglátás mellett akár a textiliparban, akár tejfeldolgozásban is lehetne fejleszteni. Például a szülőfalumban, Magyarfaluban sincs helyben munkalehetőség. 

– Tavaly a szervezet tisztújító ülésén ismét bizalmat kapott az elnöki tisztségre. Mi motiválja leginkább a közösségért végzett munkában?

– A nagy rendezvények – a Csontkirály és Babkirály farsangzáró, a guzsalyas, a tánc- és hujjogató fesztivál – rengeteg erőt adnak. De igazából az motivál a legjobban, amikor a gyermekek arcán látom az örömet. Néha belefáradok, kellemetlenségek érnek, a különböző hatóságok hozzáállása elkedvetlenít. Aztán van egy ilyen rendezvény, mint például a csíkszeredai csángó nap (a XXIV. Csángó Napokat november 15-én tartották Csíkszeredában, interjúalanyunkkal akkor és az esemény után beszélgettünk – szerk. megj.), ahol három generáció van jelen, és úgy köszönnek el, hogy „mikor lesz a következő, már alig várjuk”. Ezek azok a pillanatok, amelyek megerősítenek, és feledtetik a mindennapi nehézségeket.

– Ha már a nehézségeket említi: mennyire elfogadott a többségi nemzet részéről a moldvai csángó magyar közösség?

– Az elmúlt évtizedekben ezen a téren is nagy előrelépés történt. A kilencvenes években, de még a kétezres évek elején sem partnerként kezeltek minket az önkormányzatok, inkább ellenségként tekintettek ránk. Ma már sok településen partnerként állnak hozzánk, sőt több fejlesztési programban is részt veszünk. Mindig igyekszünk pályázni, és ezen keresztül is segíteni a moldvai magyarságot. Tehát ha egy tízes skálán kellene értékelnem a többségi nemzettel való kapcsolatunkat, azt mondanám, évek óta javuló tendenciát mutató, jelenleg hetes szinten állunk.

– Hogyan látja a moldvai csángó magyar közösségek helyzetét 10-15 év múlva?

– Amit 2019-től sikerült elkezdeni, és ha ez tovább tud fejlődni – legyen szó oktatásról, hagyományőrzésről, kultúráról, zeneoktatásról vagy akár a vállalkozási infrastruktúráról –, akkor a közösség még inkább meg tud erősödni. Ha csak a 2022-es népszámlálást nézzük, azt láthatjuk, hogy nagyon sokat erősödött a moldvai magyarok önbizalma és bátorsága. Ha ennek lesz folytatása a következő 10-15 évben, akkor könnyebb lesz a dolgunk. De nem is az a cél, hogy a mi munkánkat könnyítsük, hanem az, hogy előre tudjunk haladni a megmaradásunkban, a magyar identitás megerősítésében, hogy eljussunk oda, hogy ne csak egy népszámláláson legyenek bátrak az emberek, hanem a mindennapokban is: ha egy moldvai magyar bemegy egy bákói hivatalba, ne szégyelljen magyarul megszólalni, és ha valaki rátámad emiatt, bátran ki tudjon állni az önazonossága mellett, és ne érezze magát elnyomva. Rengeteg feladat vár még ránk Moldvában: végig kell mennünk a nemzetépítésnek azokon a fázisain, amelyből mi kimaradtunk az elmúlt néhány száz évben. A magyar kultúra és az oktatás intézményesítése, a magyar nyelvű egyházi hitélet meghonosítása és még sok minden hiányzik, mert kicsit mostoha volt velünk, moldvai magyarokkal a történelem. Optimista vagyok, ébredő, bátorodó közösségeket látok, reménykedve nézek a feladatink elé.