Vereséggel folytatták a kézisek
Bár a második félidőben megemberelte magát és elkerülte a kiütést, esélye sem volt a pontszerzésre a magyar férfi kézilabda-válogatottnak a franciák ellen a világbajnokság középdöntőjének első találkozóján. Chema Rodríguez együttese az első harminc percben annyi gólt kapott, amennyit korábban sosem a nemzeti csapat története során.
Kedvező előjelekkel indult neki Magyarország a középdöntős küzdelmek első felvonásának Varasdon. Bár a világbajnok franciák számítottak a találkozó toronymagas esélyeseinek, abban a tudatban léphettek parkettra Bánhidiék, hogy Ausztria és Észak-Macedónia pontosztozkodásával jó pozícióban maradhattak a továbbjutás szempontjából. Még jobb lett volna ehhez a gallok ellen pontot szerezni, ennek reménye azonban percek alatt elszállt. A piros-fehér-kékek lehengerlően kezdtek, és valójában bő negyed óra alatt pontot tettek a küzdelem végére.
A magyar együttes rekordnak számító, 23 találatot szedett be az első félidőben. Soha korábban magyar férfi kézilabda-válogatott ennyi gólt nem kapott sem az első, sem a második harminc percben. A folytatás sem sikerült jobban, az eredmény kozmetikázása csak azután jött össze, hogy a franciák a magabiztos vezetés tudatában meglehetősen kiengedtek a hajrára.
A magyar csapatnak mindenképpen győznie kell a folytatásban az osztrák és a katari együttes ellen, ám az esetleges továbbjutáshoz Hollandiának pontot kell veszítenie Ausztriával vagy Franciaországgal szemben.
Férfi kézilabda-világbajnokság, középdöntő, 1. forduló
II. csoport (Varasd)
Magyarország–Franciaország 30-37 (15-23)
Varasd, 1500 néző.
További eredmények:
Katar–Hollandia 37-38 (19-17)
Ausztria–Észak-Macedónia 29-29 (14-13)
A II. csoport állása
1. Franciaország 6 pont
2. Hollandia 4
3. MAGYARORSZÁG 3
4. Ausztria 3
5. Észak-Macedónia 2
6. Katar 0