Hirdetés

Széppé tették a hazai búcsút

Az idény utolsó hazai mérkőzését játszotta szerdán este a VSK Székelyudvarhely kézilabdacsapata, a CSM Vaslui elleni szoros és küzdelmes csatában szinte összejött a siker, végül elosztották a pontokat.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 2 perc
Széppé tették a hazai búcsút
Megküzdött az otthon tartott pontért a VSK Fotó: Hodgyai István

Utoljára lépett hazai környezetben pályára szerdán kora este a VSK Székelyudvarhely felnőtt kézilabdacsapata, a hazai élvonal bajnokságának 25., utolsó előtti fordulójában a középmezőny egyik erősségét, a CSM Vaslui együttesét fogadták a városi sportcsarnokban.

Az eddigi 24 fordulóban nem sok babér termett az udvarhelyi gárdának,

a Bölények Ligája legalacsonyabb költségvetésével rendelkező alakulat mindössze egy győzelmet tudott összehozni a másik újonc Nagyváradi VSK elleni hazai összecsapáson, és némi meglepetésre, a CSM Focșani otthonából tudott egy pontot hazahozni.
A szerda esti találkozón

nagyot küzdött a VSK, bár eladott labdákból és kihagyott helyzetekből ezúttal sem volt hiány, a hazaiak végig egyenlő félként játszottak

a nagyobb játékerőt képviselő vendégek ellen. Még a győzelemre is volt esély, 19 másodperccel a vége előtt az emberhátrányban játszó VSK-nál volt az előny, és bár a győzelem nem jött össze, a döntetlen így is dicséretet érdemel. Végeredmény: VSK Székelyudvarhely – CSM Vaslui 35–35 (19–20).
A VSK május 6-án a Konstancai CSM otthonában zárja az idényt, ami jelen körülmények között azt is jelenti, hogy a következő 16 hónapban Székelyudvarhelyen nem rendeznek élvonalbeli férfi kézilabda mérkőzéseket. Kár, mert Székelyudvarhelyen a sportág iránti szeretet nem egy idényre, hanem egy életre szól.
 


 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!