Hirdetés

(Pont)ínséges idők Udvarhelyen

Újabb lehetőséget szalasztott el a kiesés elkerüléséért küzdő Székelyudvarhelyi VSK férfi kézilabdacsapata hazai pályán. A foksányiak elleni két héttel ezelőtti döntetlen még úgy, ahogy, de belefért, szombaton azonban a Bákótól elszenvedett tükörsima vereség ismét kiesőhelyre taszította le az udvarhelyi gárdát. A folytatás sem ígérkezik sétagaloppnak.

Jakab Árpád
(Pont)ínséges idők Udvarhelyen
Feltartott kézzel. Korán megadták magukat az udvarhelyiek Fotó: Hodgyai István

Ismét pontínségben van a kiváló tavaszi rajt – három mérkőzés, hét pont – dacára a Székelyudvarhelyi VSK férfi kézilabdacsapata. Sipos Lóránt tanítványai legutóbbi hazai fellépésükön csak döntetlent játszottak a szintén kiesőjelölt Focșani ellen, majd következett egy vállalható, négygólos vereség a román bajnokságban évek óta egyeduralkodó Dinamo otthonában, szombaton viszont a középmezőnyben tanyázó Bákó ellen kötelező lett volna begyűjteni a pontokat. Ennek megfelelően neki is ugrottak ellenfelüknek az udvarhelyiek, 
a 12. percben már háromgólos (8–5) fórnak örülhetett a sportcsarnokot majdnem zsúfolásig megtöltő publikum. A hazai alakulat ezzel el is lőtte az összes puskaporát, a vendégek kilenc perc alatt egy 7–1-es sorozatot produkálva 12–9-re átvették a vezetést. Szünetben már öt gól volt a bákói fór, s noha a 39. percben a kapus Buzogány Barna góljával sikerült felzárkózni mínusz négyre, ennél többre már nem futotta a hazaiaktól, a bákói előny az 53. percre tígólosra hízott. Kozmetikázni ugyan sikerült a végeredményen, de a vendégek összességében sima, hatgólos diadalt arattak a Küküllő-parton, ismét kiesőhelyre taszítva az udvarhelyieket.
A folytatás sem lesz egyszerű: március 29-én a dobogóra aspiráló bodzavásáriak látogatnak Székelyudvarhelyre, majd április 5-én ki-ki meccs következik Bukarestben a Steaua ellen.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Bölények Ligája, 20. forduló
Eredmények: Székelyudvarhelyi VSK – Bákói VSK 29–35 (14–19) /a hazaiak gólszerzői: Alin Roșu 5, Putnoky Szabolcs 4, Pavel Loic 3, Tálas Huba 3, Mihai Dobra 3, Aleksandar Milicevic 3, Komporály Attila 3, Feliciano Couveiro 2, Szász Előd, Csibi Hunor, Buzogány Barna/, Bukaresti Steaua – Bukaresti Dinamo 19–32, Bukaresti CSM – Focșani 25–20, HC Bodzavásár – Tordai Potaissa 29–26, Fogarasi VSK – Temesvári Poli 24–26. A VSK Vaslui – Konstancai VSK találkozó lapzárta után ért véget, a CSU Suceava – Nagybányai Minaur mérkőzést csütörtökön játsszák.
Az állás: 1. Dinamo 55 p., 2. Torda 46 p., 3. Bodzavásár 45 p., 4. Nagybánya 44 p., 5. Konstanca 35 p., 6. Bukaresti CSM 32 p., 7. Suceava 28 p., 8. Bákó 25 p., 9. Vaslui 20 p., 10. Temesvár 18 p., 11. Focșani 17 p., 12. Steaua 16 p., 13. Udvarhely 15 p., 14. Fogaras 0 p.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!