Hirdetés

Jól sikerült a kézisek idénynyitása

Jól indította a szezont a VSK Székelyudvarhely másodosztályos férfi kézilabdacsapata, kiegyensúlyozott első félidő után Sipos Loránd együttese belelendült, és végül kilencgólos előnnyel hozta el a pontokat Nagyváradról.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 2 perc
Jól sikerült a kézisek idénynyitása
Csak egy félidőt bírta a házigazda Fotó: Emilian Turcu

Először lépett pályára a 2023–24-es A osztályos felnőtt ké­zi­lab­da­baj­nokságban a VSK Székely­ud­var­hely csapata, a Sipos Lóránt vezette együttes a Nagyváradi VSK otthonában kezdte meg a pontvadászatot. A két gárda a múlt idényben is az élvonalban küzdött meg egymással, akkor mindkét alakulat érvényesíteni tudta a hazai pálya előnyét, az új idényt megelőző felkészülési időszakban az udvarhelyiek kétszer is nyerni tudtak a Bihar megyei alakulat vendégeként.
Szombaton azonban már élesben ment a küzdelem, az első félidőben látott játék alapján még háromesélyesnek tűnt a találkozó, hol az egyik fél, hol a másik került előnybe, végül az igazságos 15-15-ös állásnál fordultak a csapatok.
A szünet után azonban felpörgött az udvarhelyi gárda, folyamatosan növelték előnyüket, lehetőséget teremtve arra, hogy az addig kispadot koptató ifjak is játékpercekhez jussanak. A végén a remekül játszó udvarhelyiek magabiztos, kilencgólos előnnyel tettek pontot az idénynyitó végére, leginkább Putnoky Szabolcsnak ment a gólgyártás, aki hét találattal vette ki részét a győzelemből.
A feljutást megcélzó VSK Udvarhely az első forduló után a bajnoki tabella második helyét foglalja el.

Férfi kézilabda, A osztály, A csoport
Az 1. fordulóban: Nagyváradi VSK – VSK Székelyudvarhely 25-34 (15-15)., Nagyszentmiklósi Unirea – Fogarasi VSK 31-37, Temesvári Poli – U Craiova 29-32, Resicabányai VSK – CSU Zsilvásárhely 44-30.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!