Bakó Botond boglári bravúrja
Egy év kihagyás után újra a magyar női kézilabda-élvonalban szerepelhet ősztől a NEKA csapata, amely a másodosztályban Kozármisleny mögött a második helyen végzett. A siker kovácsa a székelyudvarhelyi vezetőedző, Bakó Botond, de a balatonbogláriak játékoskeretében is találunk udvarhelyi kézilabdázókat.
Csupán egy évet töltött a másodosztályban a balatonboglári székhelyű NEKA (Nemzeti Kézilabda Akadémia) csapata, amely magabiztosan jutott vissza az NBI-be. Az együttes második lett ugyan, de feljutása nem igazán volt veszélyben, a gárda meggyőző magabiztossággal vívta ki a feljutást. Tette mindezt udvarhelyi trénerrel, a korábban a Békéscsaba, a Szeged, a Fehérvár, a Balmazújváros, a Debrecen és a Kisvárda női csapatait, valamint az orosházi és csurgói férfiakat is edző Bakó Botonddal.
Az edző úgy értékelte a magunk mögött hagyott szezont, hogy hosszú volt és nagyon nehéz, mentálisan és fizikálisan egyaránt megterhelő. „Alapvetően sikeres szezont zártunk, még úgy is, hogy menet közben három-négy alkalommal újra kellett építeni a csapatot. Igazából bármilyen helyzet állt előttünk, mindenre jól reagált a csapat, minden akadályt át tudtunk lépni, meg tudtunk oldani, ami egy óriási munkának az eredménye” – nyilatkozta Bakó Botond.
Az udvarhelyi edző azért is elégedett lehet, mert sok játékosának ez volt az első szezonja a felnőtt NB I/B-ben, ráadásul többeknek kulcsszerep jutott. „A gyerekek nem ijedtek meg a lehetőségtől, hétről hétre óriási fejlődésen mentek keresztül olyan tehetségek, akik tavaly még az U19-ben vagy az U17-ben epizódszerepet kaptak” – értékelte Bakó. „A felkészülés kezdetekor még nem igazán tudtuk, hogy mire leszünk képesek. De ahogyan a közös munka elkezdődött, az edzőmérkőzések már megmutatták, hogy ez egy jó csapat lesz, amely jó kézilabdát képes játszani. Ez a szezon során a későbbiekben számtalanszor bebizonyosodott” – tette hozzá.
A klub öt új játékos leigazolását jelentette be, rajtuk kívül az élő szerződéssel rendelkező kézilabdázók mellett további nyolc játékossal hosszabbítottak, ezzel egyben tartva a csapatot és kialakítva a 2025/2026-os NB I-es játékoskeretet. Bakó bízik benne, hogy – noha papíron nem nekik lesz a legerősebb keretük, de – a rengeteg munkával tudják kompenzálni az ebből fakadó esetleges hátrányukat, és képesek lesznek fejlődni, na meg sikerül elérni a célkitűzést, vagyis a bennmaradást. „Személy szerint a kemény és a következetes munkában hiszek, hiszen ezen múlik az elvégzett feladat, illetve az, hogy ki mennyire tudja és akarja átlépni a saját határait, még akkor is, ha ez néha nehéz. Egy örök igazság a mottóm: a szinten tartás a hanyatlás első jele” – vallja az udvarhelyi edző.
A NEKA csapatában nem mellékesen Bakó földijei is pályára lépnek. Miklós Flóra és Munteanu-Korodi Krisztina a legutóbbi idény előtt ugyan hazaigazolt a Hargita KK-hoz, de a jelenlegi keret tagja marad továbbra is a magyar ifjúsági válogatott székelyudvarhelyi balszélsője, Mihály Hanna. Tavaly a másodosztály küzdelmeibe már belekóstolhatott a 16 éves, magyar serdülőválogatott Grápa Zsófia is: a jobbátlövőre minden bizonnyal a jövőben is számolnak a NEKA-nál.

