Hirdetés

Döntő vagy hetedik hely

A második és a hetedik hely lehet a legkedvezőbb az olimpiai selejtezőtorna szempontjából a férfi kézilabda-világbajnokságon a magyar válogatott számára. Számolgatás, esélylatolgatás következik.

Jakab Árpád
Becsült olvasási idő: 3 perc
Döntő vagy hetedik hely
A legjobb nyolc közé jutottak. Célkitűzés kipipálva Fotó: MTI

A világbajnokág második és hetedik helye lehet a legkedvezőbb a magyar férfi kézilabda-válogatott számára az olimpiai selejtezőtorna szempontjából, de rögvest tegyük hozzá: erre azért ne vegyünk mérget. A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) teljhatalmú egyiptomi elnöke, Hassan Moustafa ugyanis számta­lanszor változtatott már menet közben a játékszabályokon, és ezek a változtatások rendszerint az egyébként bivalyerős egyiptomi válogatottnak kedveztek.
Az viszont kétségtelen, hogy a legjobb nyolc közé kerüléssel a magyarok biztosították szereplésüket a jövő márciusi olimpiai selejtezőn, és a végső vb-helyezésüktől függ, a három közül melyik selejtezőtorna mezőnyébe kapnak majd besorolást. Az erőviszonyok ismeretében a világbajnokság második vagy hetedik helyezése lenne a legkedvezőbb Lékaiék számára, akkor ugyanis az 1. csoportba kerülnének, ahol csak egy európai ellenfelük lenne, szemben a 2. és a 3. csoporttal, amelyben három európai válogatott harcol majd a kvótákért.
Nézzük a jelenlegi kiírást! Az olimpiai selejtezők első csoportjába kap majd besorolást a világbajnokság 2. és 7. helyezettje, továbbá a világbajnokságon harmadik legjobban szereplő kontinens olimpiai kvalifikációs versenyéről érkező csapat, illetve a világbajnokságon negyedik legjobban szereplő kontinens olimpiai kvalifikációs versenyéről érkező csapat. A második selejtező csoportot a világbajnokság 3. és 6. helyezettje, a jövő évi Európa-bajnokságról másodikként érkező csapat, valamint vb-n második legjobban szereplő kontinens olimpiai kvalifikációs versenyéről érkező első csapat alkotja majd. A harmadik csoportba a vb 4. és 5. helyezettje mellett a jövő évi Eb-ről elsőként érkező csapat, valamint a vébén második legjobban szereplő kontinens olimpiai kvalifikációs versenyéről érkező második csapat kap besorolást.
Azt biztosra tudni lehet, hogy az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan, a jelenleg Svédországban és Lengyelországban zajló világbajnokság 2–7. helyezettjei közül bármelyik csapat később közvetlenül olimpiai kvótát szerez, például megnyeri az egy év múlva esedékes Európa-bajnokságot, a vb-rangsorban utána következő válogatott veszi át a helyét az olimpiai selejtezőkben.
A 2024-es párizsi olimpiára jövő év március derekán selejteznek az arra jogosultak, és a csoportok első két-két helyezettjei utazhatnak az ötkarikás játékokra. A tegnap esti magyar–dán negyeddöntő eredményétől függően lehet tehát szurkolni a magyaroknak a jelenleg kedvezőnek tűnő második vagy hetedik hely eléréséhez, de nyilván minden számolgatás okafogyottá válik, ha netán Miklerék világbajnokok lesznek.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!