Szívem szerint azzal a képpel indítottam volna ezt az irományt, hogy „Most, mikor a futballpályákat hó borítja…”. Ám a tavaszias téli időjárás meghiúsította ezt a remekbe szabott (bár kétségtelenül meglehetősen közhelyesnek mondható) felütést, így tekintsünk el a havas nyitóképtől. A futballpályák hóval, hó nélkül is elcsendesedtek. A különös időpontban zajlott világbajnokságnak köszönhetően a szokottnál nemcsak a meleg nagyobb, hanem a csend is hosszabb. Igaz, Európa stadionjainak egy részében zajlik az élet. Pattog a labda a legendás FA Kupában, ahogy a német és francia csapatok sem pihennek, Olaszországban pedig robog a Seria A, Spanyolországban az LA Liga sem áll, és Cipruson is szurkolhatunk az Ádámoknak, Langnak vagy Gyurcsónak.
Jó-jó, mondhatná a hozzám hasonló földhözragadt focibolond, ez mind nagyszerű, de mikor nézhetünk már jó kis hazai vagy magyar meccseket? Mikor izgulhatunk tovább a Sepsi OSK-ért, az FK Csíkszeredáért, a KVSC-ért? Mikor indul útjára a labda Pakson, Diósgyőrben, az Üllői úton? Mert hiába pénz, csillogás, vagyunk néhány ezren (…tízezren? …millióan?), akiket bizony jobban érdekel egy Zalaegerszeg–Debrecen-meccs, mint a Villarreal–Real Madrid. Bolondságnak tűnhet a honi, vagy a magyar csapatok olykor elkeserítően gyenge produkcióját nézni egy-egy olasz, spanyol (vagy francia, angol, német…) bajnoki helyett, ám még mindig van bennem, bennünk valami megmagyarázhatatlan kötődés s szeretet a „mi kutyánk kölykei” iránt.
Igaz, a mi kis Közép-Európánkban is a külföldi játékosok viszik a prímet. Azaz, ha nem is viszik, de velük vannak tele a csapatok, üdítő kivételt csupán néhány egylet jelent. Ám annál jobban tudunk örülni egy-egy jó magyar teljesítménynek, gólnak, kapusprodukciónak. S persze várjuk a csodát, hogy ne csak egy-egy klubcsapat villanjon hébe-hóba a nemzetközi porondon, ne csak a magyar válogatott tündököljön az Eb-n, hanem úgy általában mozduljon meg valami. Tolongjanak a fiatal hazai tehetségek itt is, ott is, legyen öröm és szórakozás a meccsre járás.
Mert meccsre járni életforma. Minket, akik vidéki pályák korlátjának dőlve, betonlelátók állóhelyein szocializálódtunk a futballban, nem vakít el a top ligák csillogása. Mi abból szeretnénk valamit visszakapni, ami a miénk, a mi focink. Ezért zarándokolunk ki hétről hétre a helyi csapatok meccseire, ezért kapcsolunk a magyar/román bajnokikra a televízióban.  
Hamarosan vége a kényszerszünetnek, útjára indul a labda, és a kitartó szurkolók is elfoglalják jól megszokott helyüket a nézőtéren. Havazhat, süthet a nap, vagy fújhat a szél, ők ott lesznek mindig. Csak kezdődjön már!