Nincs kibúvó: alapfokon nyertek pert Nagy Attiláék

A Galaci VSK és a Bukaresti Steaua folyamatosan igyekezett elhalasztani a román jégkorong bajnoki mérkőzéseit, hivatkozva arra, hogy nincs bírósági döntés arról, hogy ki vezeti a Román Jégkorongszövetséget. Nagy Attiláék igaza lett a nyerő.

Darvas Attila
Becsült olvasási idő: 2 perc
Nincs kibúvó: alapfokon nyertek pert Nagy Attiláék
Nagy Attiláék ebből a harcból is győztesen jöttek ki Fotó: szja.ro

Perek sokasága zajlik a Román Jégkorongszövetség korábbi, Alexandru Hălăucă vezette elnöksége, valamint az áprilisban megválasztott új, Nagy Attila-Ferenc által irányított szövetség között. Egy újabb, nagyon fontos perben született döntés pénteken, miután az ítélet kihirdetését a csütörtöki tárgyalást követően péntekre halasztották.

A Bukaresti Törvényszék alapfokon elutasította a korábbi vezetőség fellebbezését

az idén, április 5-én a korábbi sportminisztérium által szervezett választásokkal kapcsolatban, amikor Nagy Attiláék kaptak felhatalmazást a szövetség vezetésére. Ugyanakkor a törvényszék elutasította az Emilian Cernica korábbi alelnök vezette küldöttség azon kérését, hogy visszalépnek a pertől.

A Bukaresti Törvényszék szabályosnak ítélte meg a választásokat, és az ott született döntéseket

helybenhagyta, továbbá elrendelte az új vezetőség bejegyzését is a szövetségek nyilvántartásába (Registrul Special al Federațiilor). Ezzel a döntéssel egy újabb lépéssel került közelebb az új vezetőség, hogy visszaterelje a normális kerékvágásba a szövetség és a honi jégkorong működését. Igaz, a döntés alapfokú, öt nap áll rendelkezésre a szövetség korábbi vezetőinek, hogy azt megfellebbezzék.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!