Litvániába utazik a román válogatott
Első válogatott mérkőzéseire készül a Gyergyói HK jégkorongcsapatának edzője, a finn Markus Juurikkala, aki Litvániában mutatkozik be a romániai válogatott kispadján egy kísérleti kerettel.
Megkezdte a felkészülést a Nemzetközi Jégkorongszövetség által nemrégiben megálmodott és létrehozott Nemzetek Európai Kupájában a romániai felnőtt férfi jégkorong-válogatott a jövő évi Divízió I/B csoportos világbajnokságra.
A romániai csapat a válogatott kispadján bemutatkozó Markus Juurikkala vezetése mellett Litvániába utazik, ahol november 7–8-án előbb Ukrajnával, majd a házigazda Litvániával méri össze erejét. A szövetségi kapitány a tervek szerint a közös felkészülést november 4–5-én kezdi meg Otopeni-ben a 22 fős kerettel.
Jens Brandstrom irányítása mellett a romániai U20-as jégkorong-válogatott is összetartáson vesz részt. A Sapientia U23-as alakulatát irányító Brandström a Csíkkarcfalván és Kézdivásárhelyen zajló összetartásra 28 játékost hívott meg. A válogatott egyébként január 4–10. között a bukaresti Berceni Arénában lép jégre a Divízió II/A csoportos világbajnokságon, ahol még Japán, Olaszország, Észtország, Lengyelország és Litvánia lesznek az ellenfelek.
A válogatott Litvániába utazó kerete
Kapusok: Tőke Zoltán (Brassói Corona), Adorján Örs (Bukaresti Steaua).
Hátvédek: Kovács Előd (Csíkszeredai Sportklub), Bors Huba (Brassói Corona), Imre Patrik (Gyergyói HK), Daniel Gheorghiu (Grästorps IK, Svédország), Láday Tamás (Csíkszeredai Sportklub), Salló Alpár (Csíkszeredai Sportklub), Ferencz-Csibi Róbert (Csíkszeredai Sportklub).
Csatárok: Rokaly-Boldizsár Richárd (Brassói Corona), Rokaly Szilárd (Brassói Corona), Molnár Zsombor (Brassói Corona), Gajdó Balázs (Brassói Corona), Andrei Filip (Brassói Corona), Andrei Vasile (Brassói Corona), Székely-Sándor Ottó (Gyergyói HK), Császár Hunor (Gyergyói HK), Salamon Róbert (Gyergyói HK), Márton Botond (Csíkszeredai Sportklub), Kovács Mátyás (Bukaresti Red Hawks), Rokaly Norbert (Csíkszeredai Sportklub), Fodor Csanád (Csíkszeredai Sportklub).

