Fohász hokiistenhez
A jégkorong-világbajnokságoknak van egy sajátos mellékzöngéje: időnként olyan történeteket írnak, amelyeket józan ésszel nehéz felfogni. Zürichben egy csíkpálfalvi születésű katolikus pap magyar misét celebrált a vb alatt. Ferencz Károly atya a mise elején maga mesélte el, hogyan került Svájcba: mindenhová követi a magyar válogatottat, így Zürich sem maradhatott ki. A helyi plébánostól szállást kapott, a „számla kiegyenlítése” pedig sportszerűen történt: cserébe celebrált egy magyar nyelvű misét a közösségnek és a szurkolóknak.
Vasárnap a zürichi villamosokon magyar szó hallatszott, a belvárosban piros-fehér-zöld mezesek bukkantak fel minden sarkon, a mise után pedig értelemszerűen a délutáni, osztrákok elleni mérkőzés volt a téma, s az, hogy a „sógorokat” legutóbb 1977-ben sikerült legyőzni.
A hangulatra nem lehetett panasz, közel hétezer néző gyűlt össze az arénában, a magyar szektor ezúttal is hangos volt, és a magyar válogatott két harmadon keresztül remekül játszott. Az osztrákok korai emberelőnyből szereztek vezetést, de a válasz gyorsan érkezett: Sofron István emberelőnyben bombázott a kapuba. A második harmadban sem látszott jelentős különbség a két csapat között, a tavaly negyeddöntőig jutó osztrákok veszélyesek voltak, de a magyar válogatott szervezetten, fegyelmezetten hokizott. „A küzdőszellemünk mindenképp pozitívum, és úgy gondolom, két harmadon keresztül több helyzetünk is volt, mint az osztrákoknak” – értékelt a lefújás után Vincze Péter. A csatár szerint ugyanakkor a legfontosabb tanulság világos: „Nem lehet ennyi kiállítással egy ilyen kaliberű ellenfél ellen meccset nyerni.”
A döntő fordulat a harmadik harmad elején érkezett. Egy újabb emberhátrány után Dominic Zwerger talált be, majd alig 44 másodperccel később egy szerencsétlenül megpattanó lövés után már kettővel vezettek az osztrákok. Egy kettős emberelőny során Vincze lőtt hatalmas gólt a jobb felső sarokba, a hajrában az addig magabiztosnak tűnő osztrákok elbizonytalanodtak. A magyarok nyomtak, egy alkalommal a gólvonalról mentettek az osztrákok – néhány percig benne volt a levegőben, hogy sikerül egyenlíteni. Sajnos nem így lett, két másodperccel a vége előtt üres kapus találattal eldőlt a meccs (4–2).
Ravasz Csanád, az elit-vb újonca szerint tanulni kell ebből a vereségből, de gyorsan túl is kell lépni rajta. „Ez egy maratoni világbajnokság, nem sprintfutás” – fogalmazott. A csalódottság természetes, de szerinte nincs idő sokáig bánkódni: „Éjfél után el kell engedni ezt a mérkőzést.” Ravasz hozzátette: „Remélem, a hokiisten látja ezt, és kedden visszaadja nekünk.”
A magyar válogatott tegnap pihenhetett, ma viszont következik az a meccs, amely akár sorsdöntő is lehet, hiszen a britek ellen már nemcsak a pontokért, hanem jó eséllyel a bennmaradásért is jégre kell lépni. Zürichben most mindenki abban bízik, hogy a hokiistennek jó a memóriája…
