Esély sem volt Brassóban

Az eltiltások és sérülések által megtizedelt Csíkszeredai Sportklubnak esélye sem volt a Brassói Corona vendégeként a jégkorong Erste Ligában, míg a honi pontvadászatban a Háromszéki Ágyúsok a Sportklub és a Brassó után a Gyergyói HK-t is elkapták.

Darvas Attila
Becsült olvasási idő: 4 perc
Esély sem volt Brassóban
Brassóban is kicsúszott a foghíjas Csíkszereda Fotó: ersteligapress

Megtépázva utazott el Brassóba a Sportklub: korábban elveszítette Rokaly Szilárdot és Gecse Hugót, a Miskolc elleni mérkőzést követően pedig a Fegyelmi Bizottság Ládayt egy, Clarke-ot pedig négy mérkőzésre meszelte el. A szakvezetés a kieső három védőt csatárokkal pótolta, így Reisz és Casaneanu kénytelen volt bekkelni. A remek formát mutató Brassó nem kegyelmezett, már a 6. percben megszerezték a vezetést a telt házas publikum legnagyobb örömére. Röpülhettek a macik, hiszen karitatív akciót szervezett a hazai csapat. A második felvonásban a Corona további két gólt szerzett, a Sportklub Sofron révén válaszolt. A találkozó a harmadik harmad elején eldőlt, amikor előbb Domingue, majd Kóger volt eredményes. A címvédő a mérkőzést követően még nagyobb bajba került, hiszen Casaneanu vállsérülést szenvedett.
Az Erste Ligában szabadnapos Gyergyói HK a Háromszéki Ágyúsokat fogadta. A GYHK az alapemberek közül Rinnét, Imre Patrikot, Sárpátkit és Szigetit pihentette. Az Ágyúsok keményen beleálltak a meccsbe, és bár kétgólos hátrányba is kerültek már, felálltak a padlóról és a rendes játékidőt ikszre hozták, hogy végül a szétlövésekben elvigyék a pontokat Gyergyószentmiklósról. A vendégek így mindhárom erste ligás csapat skalpját begyűjtötték az idei szezonban.

Eredmények

Erste Liga. Brassói Corona – Csíkszeredai Sportklub 5–2 (1–0, 2–1, 2–1) /Schaber (6., 32.), Williams (27.), Domingue (44.), Kóger (45.), illetve Sofron (36., 49.)/; DVTK Jegesmedvék – Debreceni EAC 7–1 (2–1, 1–0, 4–0); BJAHC – Újpest 5–1; Dunaújvárosi Acélbikák – Ferencváros 4–8 (2–2, 1–1, 1–4).
Román bajnokság. Gyergyói HK – Háromszéki Ágyúsok 5–6 (1–1, 2–1, 2–3, 0–0, 0–1) – szétlövéssel /Császár (19.), Orbán (27.), Vincze P. (28.), Tranca (46., 51.), illetve Molnár Z. (13., 52.), Pajor (35.), Danalizi (44.), Biró M. (49.), Karamnov (65.)/.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!