A rájátszásért küzd a Sportklub
Mindössze egy hónap van hátra a jégkorong Erste Liga alapszakaszából, négy csapatnak nyolc, hatnak pedig hét mérkőzésen kell még jégre lépnie a február 12-i zárásig. A három erdélyi csapat utolsó előtti magyarországi túráját teljesíti a hétvégén, felemás célokkal.
Egy hónap múlva ér véget a jégkorong Erste Liga 2024/2025-ös idényének alapszakasza, a csapatok a rájátszást érő első nyolc hely egyikéért küzdenek. Matematikailag a teljes mezőnynek van még esélye a play-offra, ám ezt elérnie a Dunaújvárosi Acélbikáknak nagyon nehéz lenne. Viszont nagy a harc a 6-9. helyezett között, a miskolciak, a Sportklub, a székesfehérváriak és az Újpest előtt kemény mérkőzések állnak, hiszen egyikük számára február 12-én véget ér a sorozat. A hétvégén mind a három erdélyi csapat magyar portyán tartózkodik, a csíkszeredai hokisok pedig két, szintén a rájátszásba jutásért harcoló csapat vendégei lesznek. A Gyergyói HK Debrecenben kezdi a túrát, majd az Újpest vendége lesz, a piros-fehérek így egy sikerrel akár a csíkiakat segíthetnék a rájátszásba jutásért vívott harcban.
Fordulót rendeznek a hazai bajnokságban is, a Háromszéki Ágyúsok csapatát Otopeni-ben fogadja a Steaua, a rangadó előtt a fővárosiak egy ponttal állnak ellenfeleik előtt a tabellán, míg Galacon a helyi VSK az „egyetemistákkal” meccsel.
A műsor
Erste Liga: ma: DVTK Jegesmedvék – Csíkszeredai Sportklub (19.30), FEHA19 – Brassói Corona (19.30), Debreceni EAC – Gyergyói HK (19.30), Dunaújvárosi Acélbikák – Újpest (19.30); vasárnap: Ferencváros – DVTK Jegesmedvék (16.30), BJAHC – Corona (18), Újpest – Gyergyói HK (18), Acélbikák – FEHA19 (18), DEAC – Sportklub (19.30).
Román bajnokság: ma és holnap 18.30-tól: Bukaresti Steaua – Háromszéki Ágyúsok; szombat és vasárnap 18.30-tól: VSK Galac – Bukaresti Sportul Studențesc.