Új SMURD-kocsi teszi eredményesebbé a mentést
Új, korszerű életmentő eszközökkel és berendezésekkel felszerelt, a flotta eddigi járműveinél tágasabb, így fedélzetén három mentőssel szolgálatot teljesítő elsősegélynyújtó mentőautót kapott a Hargita Megyei Sürgősségi, Újraélesztő és Műszaki Mentő Mobil Szolgálat (SMURD).
Hamarosan egy másfél hete érkezett új mentőautó áll szolgálatba Hargita megyében, a minden tekintetben korszerű jármű jelenléte még hatékonyabbá teszi majd a SMURD rohammentő-szolgálat működését – jelentette be múlt csütörtökön Stelian Cimpoeșu ezredes, a Hargita Megyei Olt Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU Harghita) főparancsnoka.
Az új autó a jelenleg használt rohammentőkocsiknál tágasabb, B-típusú elsősegélynyújtó mentő, vagyis három mentőápoló fog rajta dolgozni. A Volkswagen Crafter típusú kocsi állandó összkerékhajtással és nyolcfokozatú automata sebességváltóval rendelkezik – mutatta be a járművet Flora Dénes, a SMURD asszisztens-koordinátora a sajtó képviselőinek.
A mentőautó felszerelése a legkorszerűbbnek mondható: míg az eddig használtak nem, ez a kocsi már rendelkezik például fertőtlenítésre alkalmas ózon alapú porlasztókészülékkel, amely szinte száz százalékban elpusztítja a kórokozókat, mikroorganizmusokat, vírusokat, baktériumokat és gombákat, vagy van benne gázszintmérő készülék, amely azonnal jelez, ha szén-monoxidot érzékel egy mentési helyszínen. A legfontosabb mégis az automata, akkumulátorral működő mellkaskompressziós készülék, amely önállóan végzi a mellkaskompressziót szív- és légzésleállás esetén, akár utazás közben is. Ez az újjáélesztéshez használt. ún. CPR-eszköz Nyugat-Európában is újdonságnak számít, mondta Flora Dénes.
Van továbbá a járműben egy új generációs, a korábbiaknál és más autókban találhatóknál kisebb, könnyebben szállítható, félautomata defibrillátor, amely ugyanakkor a véroxigén-szint, a vérnyomás mérésére és EKG készítésére is alkalmas; egy váladék- és nyákelszívó gép az elzáródott légutak megtisztításához; egy infúziókat adagoló befecskendező gép és egy infúzió-előmelegítő. Az asszisztens-koordinátor bemutatta a speciális, súlyos gerinc-, csípő- vagy nyaktraumáknál használatos, a sérült tagot a kórházba érkezésig mozdulatlanul tartó vákuummatracot is, ugyanennek az eszköznek egy kisebb változatát végtagsérülések – például kar, könyök, térd, boka – esetén használják.
A mentőautót a belügyminisztérium szerezte be, majd az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőségen (IGSU) keresztül kapta meg a helyi felügyelőség. Használatba vételhez már csak a mentőautó hivatalos engedélyeztetése van hátra, majd a katasztrófavédelmi felügyelőség vezetősége dönt arról, hogy a megye mely településén álljon munkába az új jármű.

