Nálunk nincsenek „fekete mentőautók” – a fehéreket bántják

Szóbeli fenyegetőzés, szidalmazás sűrűn előfordul, de évente többször fizikai bántalmazást is elszenvednek a Hargita Megyei Mentőszolgálat munkatársait. Dr. Péter Szilárd igazgató elmondta: ma már vannak olyan településrészek a megyében, ahová a mentősök csak hatósági kísérettel mennek ki.

Kovács Andrea
Nálunk nincsenek „fekete mentőautók” – a fehéreket bántják
Mentősök látnak el egy beteget. Van, amikor nem az eset jelenti a nagyobb kihívást, hanem a helyzet Fotó: László F. Csaba

A szóbeli bántalmazás, fenyegetőzés és a minősíthetetlen hangnem mellett a nyílt fizikai erőszak sem mondható már ritka történésnek a Hargita megyei mentősökkel szemben. Dr. Péter Szilárd, a mentőszolgálat vezetője megkeresésünkre elmondta: bár a szóbeli agresszió a gyakoribb, évente több alkalommal így is közvetlen fizikai veszélybe kerül a munkájukat végző mentősök testi épsége.

Ahol botokkal várják a mentőt

A fizikai támadások kapcsán felidézte azt a 2019-es esetet, amikor a Csíkszentmártonról érkező mentőautót Csíkkozmáson botokkal várta egy csoport, és a mentőegység alig tudott elmenekülni a helyszínről.

Bár akkor feljelentést tettek és az ügyben eljárás indult, a nyomozást az elkövetők azonosításának hiányában végül lezárták, így a járműben keletkezett károk kijavítását is a mentőszolgálatnak kellett állnia.

Hasonló történt 2024 augusztusában, amikor ugyancsak a szentmártoni mentős egységet érte agresszív támadás Csíkszentgyörgyön: a helyszínen összegyűlt csoport a mentőautót ütötte, a sofőrt fizikailag bántalmazta és lökdöste, az összetűzés után a járművön véres ujjnyomok maradtak. A mentősök a közvetlen életveszély miatt kénytelen voltak visszavonulni, és csak a rendőrség kiérkezése után tudtak visszatérni. Az incidensről készült videófelvételt továbbították a rendőrségnek, az eljárás állásáról azóta sem érkezett hozzájuk semmilyen hír.

Dr. Péter Szilárd egyik saját rossz élményét is megosztotta: egy roma férfi újraélesztése során a hozzátartozók azzal fenyegették, hogy ha nem mentik meg a beteg életét, ők sem jutnak ki élve a házból. Azzal nyertek egérutat, hogy időközben a háziak közül egy nő elájult, így az ő ellátása közben tudtak kijutni a házból sértetlenül. 

Az igazgató azt mondja, az ilyen erőszakos történések mögött legtöbbször a pánik és az eltorzult időérzékelés áll. Egy sürgősségi hívás feldolgozása és a helyszínre érkezés perceket vesz igénybe, a kétségbeesett hozzátartozóknak azonban ez hosszabb időnek tűnik, a feszültséget pedig a kiérkező mentősökön vezetik le. Az egyre gyakrabban előforduló incidensek miatt és a mentősök biztonsága érdekében ma már több helyszínre – például Csíkkozmás és Csekefalva egyes részeire, Kászonba és egyes, roma közösségek által lakott falvakba vagy falurészekbe is – kizárólag rendőri vagy csendőri jelenlétet kérve vonulnak ki az életmentők. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Elvárás van, segítőkészség nincs

A mentősők feladatának ellátását ráadásul a megváltozott lakossági hozzáállás és a személyzeti létszámhiány együttesen nehezíti. A kivonuló egységek legtöbbször két tagból állnak: egy gépkocsivezetőből és egy mentőápolóból. A mozgásképtelen betegek szállításakor ennek ellenére a – fiatal – hozzátartozók mégis feltűnően sok esetben nem hajlandók kérésre sem segítséget nyújtani a hordágy mozgatásában, arra hivatkozva, hogy az kizárólag a mentősök kötelessége.

Különösen veszélyes helyzeteket jelent a pszichiátriai betegek szállítása is – részletezte az igazgató. A koronavírus-járvány előtt a rendőrség munkatársai a mentő betegterében tartózkodtak az ilyen páciensek szállítási ideje alatt, a járványt követően azonban már csak külön szolgálati járművel követik a mentőautót. Ez a gyakorlat védtelenné teszi az egészségügyi személyzetet: előfordult már olyan, hogy a szállítás közben kiszámíthatatlanná váló beteg rátámadt a betegtérben egyedül dolgozó mentőápolóra.

Nálunk nincsenek „fekete mentőautók” – a fehéreket bántják
Mentős segít egy betegnek. Előfordul, hogy kívülállók nehezítik meg a munkát

Szemléletformálásra lenne szükség

Noha a hatályos törvények szigorúan büntetik az egészségügyi dolgozók elleni erőszakot, dr. Péter Szilárd rámutatott: a büntetőjogi szigor utólagos, és nem védi meg a mentőst a sérüléstől. Bár az újabb mentőautókban és a mentősök felszerelésében már vannak testkamerák, az igazgató szerint az agresszív elkövetők nem tartanak ettől, így a felvételek sem jelentik a támadások megelőzését.

Álláspontja szerint a megelőzésre, a lakossági szemléletformálásra, valamint a helyi önkormányzatok és a rendvédelmi szervek szorosabb helyszíni együttműködésére lenne szükség ahhoz, hogy a mentőcsapatok biztonságban végezhessék a munkájukat. Az igazgató figyelmeztetett: ha a nehéz fizikai és éjszakai munkakörülmények mellé a lakosság részéről érkező erőszak is társul, az oda vezethet, hogy a jövőben kevesebb fiatal választja majd ezt a hivatást.

A mentőn dolgozókat ért atrocitásokkal kapcsolatban megkerestük a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságot. Arról kértünk tájékoztatást, hogy az elmúlt években hány, mentősöket ért bántalmazásról van tudomásuk, hány esetben született feljelentés, hány esetben indult eljárás, és azok milyen eredménnyel, illetve felelősségre vonással zárultak. A hatóságtól még nem érkezett válasz, amint kézhez kapjuk, a témára visszatérünk.
 

„Fekete mentős” rémhírek és lincshangulat
A mentőszolgálatot érő szóbeli és fizikai erőszak nem helyi jelenség. Nemrég Kolozs megyében váltott ki lincshangulatot a közösségi médiában „gyermekeket elrabló fekete mentőautóról” terjedő álhír. Amikor a mentőegység egy páciensért érkezett Récekeresztúr községbe, a helyiek elállták az autó útját, majd botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak a járműre és személyzetére. A támadás következtében a mentőautó vezetője sürgős műtéti beavatkozást követelő szemsérülést szenvedett. Dr. Péter Szilárd kiemelte: az ilyen esetek is igazolják, hogy a lakossági tájékoztatásra és a megelőzésre sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mert már egy hamis információ vagy tévhit is közvetlen életveszélybe sodorhatja az ápolókat és az orvosokat.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!