Nagy veszélyben a parajdi sóbánya
Portákat, utakat és mezőgazdasági területeket öntött el az ár tegnap Hargita megye több településén. A legsúlyosabb károkat Parajdon okozta a Korond-patak, amelynek vízszintje harminc éve nem volt ilyen magas: a hordalék felszakította a korábban védelmi céllal lefektetett geomembránt és hatalmas víznyelőkön át zúdult be a sóbányába.
Jelentős mennyiségű csapadék hullott kedd reggelre Hargita megye nagyobb részén. A megyei készenléti felügyelőség már hajnalban a RO-Alert üzenetben figyelmeztette a lakosságot a folyók és patakok megáradásának veszélyére. Napközben több folyó vízgyűjtő területén harmadfokú – vörös jelzésű – árvízvédelmi készültség lépett érvénybe.
Elárasztott pincék, lezúduló víz Csíkszeredában
Csíkszereda zsögödi városrészén a lejtőkön lezúduló víz okozott problémákat, mivel azt a patak nem tudta befogadni. Az elárasztott pincékből motoros szivattyúkkal távolították el a vizet. Csobotfalván a Harvíz Rt. regionális szolgáltató és az Eco-Csík Térségi Hulladékvállalat munkatársai segítettek a helyieknek a patakmeder takarításában és a pincék kiszivattyúzásában. Napközben csökkent a Somlyó-patak vízszintje, de közben munkagépekkel mélyítették a medret, volt, aki homokzsákokból készített ideiglenes gátat, így készült az esetleges újabb hullámra. A megemelkedett Fitód-patak miatt lezárták a Harom utcai Olt-hidat. A Tavasz utcában is víz öntötte el az udvarokat, itt is szivattyúzással segítettek a hatóságok.

– Már vasárnap látszott, hogy Csíkszereda környékén feltelnek a vízgyűjtő medencék. Ezért hétfő reggel ülésezett a sürgősségi esetek helyi bizottsága, amelyen engedélyezték a polgármesteri hivatal szakapparátusának, hogy sürgősség esetén, a hatékonyabb vízelvezetés érdekében egyes hidakat, gátakat felszabadítsanak. Így már vasárnaptól dolgoznak a munkagépek Somlyó, illetve Zsögöd pataka egy részén – közölte Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere. Megjegyezte: ha nem lesz további nagyobb csapadék, akkor nem lesz gond a városban. Egyúttal arra kérte a lakosságot, ha problémát észlelnek, jelentsék a Városi Önkéntes Sürgősségi Szolgálat vezetőjének a 0748–037833-as telefonszámon.
Magas volt az Olt vízszintje is
Az Olt folyó csíkszentkirályi szakaszán délután 13 órakor 1,73 méteres tetőzést mértek.
– Az Olt Vízügyi Szakaszmérnökség adatai szerint a folyó csíkszentkirályi szakaszán az elmúlt öt év legmagasabb vízállását rögzítették már a délelőtti órákban: reggel 5:30-kor a vízszint 1 méter 10 centiméternél tetőzött. A kilenc óra utáni méréskor a vízszint 1,65 centimétert mutatott – számolt be a mérést végző szakember. Hozzátette: három óra alatt a vízszint több mint fél métert emelkedett. A folyóval párhuzamos védőgátat 3,3 méteres vízszintnél lépi át, onnantól ezen a szakaszon veszélybe kerülnek a lakott területek.
A Gyimesekben nagy volt a készültség
Gergely Károly, Gyimesközéplok polgármestere érdeklődésünkre elmondta, keddre virradólag a Tatros folyó vízszintje is jelentősen megemelkedett. Tegnap napközben főként a patakok mentén voltak készültségben.
– A község hidegségi részére figyelünk most különösen, hiszen a Hidegség-patak kimosta a hidak alját, de ugyanez a helyzet Bükkhavas patakán és a Jávárdi-patakon is. Több helyen a megyei útszakasz is víz alá került – részletezte.
Udvarhelyszék megszenvedte az esőzéseket
Székelyudvarhelyen főként Bethlenfalván, illetve a Szent János és a Farcádi utcában okozott fennakadásokat és áradásokat a lezúduló víz. A Kipi-Kopi Napközi mögül egy személyautót is el kellett vontatni – tájékoztatott Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal szóvivője. A legnagyobb gondot az okozta, hogy a dombokról beáradó esővíz sok hordalékot sodort magával, amely eltömítette az átereszeket és a víznyelő aknákat. A műszaki igazgatóság munkatársai a problémás helyeken munkagépekkel avatkoztak be. Biztonsági okokból meghatározatlan ideig lezárták a Malom utcai gyalogoshidat is.

Ideiglenes útzár Farkaslaka és Székelykeresztúr között
Nyikómalomfalván a víz elöntötte a 13C jelzésű országutat, ezért a forgalmat a 137-es megyei útra terelték. A szakasz délutánra vált ismét járhatóvá.
Bögöz és Décsfalva: víz az udvarban, lakásban
Agyagfalván a Patak utcában árasztott el egy portát a víz, de nagyobb problémákat nem okozott a településen az áradás – közölte megkeresésünkre Ülkei Zoltán, Bögöz polgármestere. Décsfalván egy lakást is elöntött az ár. Mindkét helyszínen az önkéntes tűzoltók segítettek a károk helyreállításában.
Károk a patakok mentén
Sándor István, Felsőboldogfalva polgármestere lapunknak részletezte: az áradás Farcádon, Székelylengyelfalván és Árvátfalván okozott nagyobb fennakadásokat. Farcádban átereszeket és kisebb hidakat rongált meg, máshol az utakra üledéket, kavicsot és iszapot hordott az ár.
Nagy veszélyben a parajdi sóbánya
A legsúlyosabb helyzet Parajdon alakult ki, ahol a Korond-patak vize elárasztotta az alsósófalvi rétet, a mederben sodródó hordalékkal átszakította a korábban leterített védőfóliát, és a patak több helyen vízesésként zúdult a bányába. Délután két órakor másodpercenként 50 köbméteres vízhozamot mértek.

Nyágrus László, a község polgármestere közölte: jelenleg lehetetlen megakadályozni, hogy a víz bejusson a bányába.
– A környező területek víz alatt vannak, a sóbányába beáramló vizet megfékező hatóságok és a vízügy munkatársai tehetetlenek. Egyelőre csak várjuk, hogy apadjon a vízhozam – fogalmazott délelőtti megkeresésünkkor. A helyzet a délutáni órákban sem javult jelentősen, a polgármester a helyszínről lapunknak azt nyilatkozta, a patak hozama késő délután a felére csökkent, ekkor már a katasztrófavédelem és a vízügyi hatóság munkatársai is nagy erőfeszítésekkel igyekeztek elterelni a megáradt patakvizet egy by-pass csatornán át. – Most a cél a Telegdy-tárna megmentése, hogy az, ha lehet, ne teljen fel vízzel. A bányatársaság szakemberei szerint a tárnáig még van három szint. Viszont rossz hír, hogy további esőzések várhatók, így nem tudni, mennyire tudjuk menteni a menthetőt – mondta a polgármester lapunknak délután.
Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy kedden folyamatosan tartotta a kapcsolatot a katasztrófavédelem és a vízügyi hatóság munkatársaival, akiktől azt az információt kapta, hogy amennyiben a patak hozama nem csökken, a víz órákon belül eláraszthatja a bányát.
– A Korond-patak vízszintje az elmúlt 30 évben nem volt ilyen magas. A helyiek és a hatóságok tehetetlenül nézik, ahogy a víz elárasztja a sóbányát – erősítette meg lapunknak a Székelyudvarhelyen tartott megyei önkormányzati ülés után. – A bányába betörő vizet nem tudják megállítani, a vízbetörés itt már nemcsak a kitermelési szintet veszélyezteti, az egész bánya a látogatói szinttel együtt feltelhet vízzel – vetítette előre a megyeelnök, aki arra is rámutatott, hogy a bányát tulajdonló Nemzeti Sóvállalattól ígéretet kaptak arra, hogy „kerüljön bármennyibe és bármibe, az országos bányavállalat Parajdon működtetni fogja a turizmust és a kitermelést”. Hozzátette: nem tudni, mennyi időt vesz igénybe a helyreállítási folyamat, de nem fogják megengedni, hogy a hatóságok ne foglalkozzanak vele.
Nem az a kérdés, hogy feltelik-e, hanem hogy mikor
Jelenleg valós annak a veszélye, hogy teljesen víz alá kerül a bánya. A helyiek elkeseredését jól mutatja, hogy többen gyertyákat és mécseseket gyújtottak a bánya bejárata előtt. A délutáni órákban több videó is megjelent közösségi médiában arról, hogy a bányából kimentik a munkagépeket. Egy általunk megkérdezett parajdi lakos úgy vélekedett: „Ez egy cserbenhagyásos haláleset, ahol a vállalat a bányát, több száz alkalmazottját és a helyi turizmust is veszni hagyta” – utalva ezzel arra, hogy bár a Korond-patakról sok éve tudják, hogy veszélyt jelent a bányára nézve, a bánya vezetői mégsem tettek védelmi intézkedéseket.
Újraépíteni a turizmust – a csíra megvan
Az évek során történt vízbetörések arra ösztönözték a helyi turisztikai egyesületek képviselőit és a vendéglátókat, hogy közösen törekedjenek egy új stratégia kidolgozására, ami egy, a bányától függetlenebb perspektívát képvisel, tudtuk meg az egyik helyi turisztikai egyesület vezetőjétől.
– Új turisztikai stratégiát kell kidolgozni, amihez megvannak az alapok. Parajd községben, bár a bánya nélkül elveszítené a legfontosabb vonzerejét, megvan a potenciál arra, hogy a turizmus talpra álljon – vélekedett a Sóvidék–Hegyalja Turisztikai Egyesület elnöke, Moldován László. Szerinte a wellnessközpontban és a sós vízben új lehetőség mutatkozik, amit a helyiek ki kell használjanak, és erre kell építeniük a marketingjüket. – Szerencsére nem nulláról kell indulni, a csíra megvan, egyeztetéseket már folyattunk a tagokkal és a vendéglátóegységek tulajdonosaival, de konkrétumokat csak akkor mondanék, ha a jelenlegi helyzet lecsillapodott – fogalmazott, hozzátéve, hogy amennyiben a bányát nem árasztja el teljesen a víz, lát esélyt arra, hogy az egyik szintjét látogathatóvá tegyék.

