Megméretkezik a „kísérleti generáció” – több szempontból is rendhagyó az idei érettségi
Több szempontból is rendhagyó az idei érettségi: legalább másfél évtizede nem volt ennyire korán a vizsga, az idei végzősök az elsők, akik előkészítő osztályba is jártak, illetve a kisebbségi nyelvű oktatásban részt vevők közül az elsők, akik sajátos tanterv szerint tanulták a románt, és már e szerint is vizsgáznak. Ráadásul a most vizsgázóknak jogukban áll megnézni a dolgozataikat fellebbezés előtt – ilyen sem volt korábban.
Idén úgy kell megszervezni az érettségi vizsga írásbeli szakaszát, hogy még nem járt le a tanév. Az érettségi első felvonása, a kompetenciapróbák sorozata is tanév közben zajlott még a télen, január 27. és február 7. között. Az írásbelit is jóval előbbre hozták, a döntést a korábbi tanügyminiszter, Ligia Deca a klímaváltozással indokolta, azaz a nagy meleggel, amely rendszerint már beköszöntött a vizsgák idejére.
Hol nem kell iskolába menni?
Az írásbeli tehát június 10–16. között zajlik úgy, hogy még javában tart az oktatás, a tanév utolsó napja a többség esetében június 20., a szakközépiskolások és szakiskolások pedig egy héttel később végeznek. A megyénkben érettségizni kívánók számáról még nincs pontos adat, ugyanis a héten lehet iratkozni, de a próbaérettségin és szóbelin tapasztalt jelenlétből legkevesebb kétezer érettségizőre számítanak – tudtuk meg a tanfelügyelőségen. Akárcsak az előző években, hét vizsgaközpontot alakítanak ki, kettőt-kettőt Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen, egyet-egyet Gyergyószentmiklóson, Maroshévízen és Székelykeresztúron – közölte Borbély Botond tanfelügyelő, az érettségit megszervező bizottság alelnöke.
A szaktárca javaslatára hallgatva az érettségi központokként működő tanintézetekben jövő héten az oktatást online felületre „helyezik át”, de nem szinkron online órákat tartanak, hanem anyagrészeket, feladatokat tesznek fel a tanárok – tudtuk meg. Erre leginkább azért van szükség, mert közismert, hogy mennyire szigorú biztonsági intézkedések közepette zajlanak az írásbelik. Az írásbeli napjain tehát nem kell iskolába menniük a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium és Székely Károly Szakközépiskola tanulóinak, a székelyudvarhelyi Kós Károly Szakközépiskola, Tamási Áron Gimnázium, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium, a székelykeresztúri Berde Mózes Gimnázium és a maroshévízi Mihai Eminescu Nemzeti Kollégium diákjainak sem.
„Kísérleti nemzedék”
Az érettségi első napján, június 10-én, jövő kedden román nyelv és irodalomból írnak az idei végzősök, és azok is, akik a korábbi években elbukták a próbát. Szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgy lesz soron, aztán egy szabadnap következik, pénteken a szaknak megfelelő választott tantárgyból vizsgáznak. A román anyanyelvűek számára ezzel véget is ér az érettségi, a kisebbségi nyelveken tanulók esetében a hétvégi pihenő után, hétfőre marad még az anyanyelvpróba.
Az első eredményeket június 20-án közlik. Újdonság, hogy a tanulók megtekinthetik dolgozataikat, és utána dönthetnek, hogy megóvják-e az eredményt. A végleges eredményeket június 30-án hozzák nyilvánosságra.
Egyébként az idei végzősök a „kísérleti generáció”, ők azok, akiknél 2012-ben bevezették a kötelező előkészítő osztályt. Továbbá ők azok, akik már előkészítő osztály óta a kisebbségek számára kidolgozott speciális tanterv szerint tanulták a román nyelv és irodalmat, így az ennek alapján elkészített tételekből vizsgáznak.