Magyar szóra bírták az ügynökséget

Magyarul is elérhető az Országos Munka­erő­el­he­lyező Ügynökség honlapja – adta hírül a Székely Figyelő Alapítvány.

Barabás-Pál Hajnalka
Magyar szóra bírták az ügynökséget
Fotó: Illusztráció: László F. Csaba

Működése kezdete óta rendszeresen szót emel a magyar nyelvhasználati jogokért a Székely Figyelő Alapítvány. Most egy panaszos jelzése nyomán jelezték az országos Munkaerőelhelyező Ügynökség hat (Hargita, Ko­vász­na, Maros, Bihar, Szatmár, Szi­lágy) megyei kirendeltségénél, hogy honlapjuk nem érhető el magyar nyelven.

– Rövid időn belül öt intézmény válaszolt is, hogy nincs ebben kompetenciájuk, de továbbították Bukarestbe a kérésünket, majd teljesen váratlan módon, mindössze három héten belül elértük azt, hogy most már nemcsak románul, franciául, angolul és németül, hanem magyarul is elérhető ez a honlap

– mondta Árus Zsolt, a Székely Figyelő elnöke. Mint részletezte, a megyei kirendeltségek oldalait egységesen, az országos intézmény kezeli, így minden megyei kirendeltség honlapja böngészhető most már magyarul is. Ugyanakkor mind a hat megyéből biztosították az alapítványt arról is, hogy vannak magyarul értő, beszélő munkatársaik, és lehet hozzájuk fordulni magyarul szóban és írásban is. 

– Küldtünk egy levelet a bukaresti intézménynek, megköszöntük, hogy ezt megtették. További hasonló akcióinkban fogunk hivatkozni erre a precedensre

 – jelezte Árus Zsolt. 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!