Kevesebb a munkalehetőség idén
Idén jelentősen kevesebb a munkalehetőség Hargita megyében, mint tavaly – derül ki a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség lapunkhoz eljuttatott legfrissebb kimutatásából. 2025-höz képest ugyanakkor szintén kevesebb álláskeresőnek sikerült munkába állnia.
Idén év elejétől szeptember végéig a regisztrált munkanélküliek közül 2102 személynek sikerült munkát találnia a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség közvetítésével, azaz 596-tal kevesebbnek, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte az intézmény a legfrissebb adatai alapján. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott statisztikai adatokból kitűnik az is, hogy az idén az alkalmazottak közel fele – 1010 fő – 45 év feletti, illetve szintén kiemelkedő, hogy 574 fő 30 év alatti fiatal.
– Idén jóval kevesebb munkalehetőség közül választhattak az álláskeresők, a statisztikai adatok azt mutatják, hogy míg a 2025. januártól szeptemberig tartó időszakban a bejelentett üres álláshelyek száma 9260 volt, addig 2026-ban ugyanebben az időszakban 7328 betöltetlen állást jelentettek be a cégek. A visszaesés tehát jelentős, szám szerint 1932 állással kevesebb
– részletezte lapunknak Jánó Edit osztályvezető.
A megyei munkaerő-elhelyező ügynökség munkatársa szerint bár intézményük csak azokról az esetekről tud beszámolni, amikor regisztrált munkanélkülieknek sikerült munkaszerződést aláírniuk, a Hargita
Megyei Statisztikai Hivatal adatai is megerősítik, hogy idén kevesebb személy rendelkezett munkaviszonnyal.
– A statisztikai hivatal jelentése szerint tavaly júliusban 75 787 volt az alkalmazottak száma a megyében, idén júliusban pedig 74 481, vagyis 1306-tal kevesebb
– tette hozzá.
Szerdán a megyében összesen 98 betöltetlen munkahelyről tudott az ügynökség, többségük a kereskedelemben, a szolgáltatások területén elfoglalható állás. Jánó Edittől ugyanakkor megtudtuk, hogy szeptembertől a cégek kötelesek jelenteni, hogy milyen bérezéssel alkalmazzák munkatársaikat. Az eddig beérkezett adatokból pedig az már látszik, hogy a megyében a felsőfokú végzettséggel rendelkezők mellett minimálbér fölött az egészségügyi alkalmazottak, a villanyszerelők, nehézgépszerelők, illetve a szociális munkások keresnek.
