Hirdetés

Június 15-ig lehet jelentkezni a Summer Music Session táborra

Harmadik alkalommal szervezik meg a Summer Music Session tábort július 15. és 19. között Ivómezején. A programot a gyermekvédelmi rendszer egykori kedvezményezettjei szervezik, céljuk, hogy fejlesszék a fiatalok zenei tudását és egyéni készségeit.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 2 perc
Június 15-ig lehet jelentkezni a Summer Music Session táborra
Harmadik alkalommal szervezik meg az SMS Campet. Zenei tábor Fotó: Summer Music Session Camp

A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság egykori kedvezményezettjei – Gráncsa Ferenc, Berki Zsuzsánna és Berki József – harmadik alkalommal szervezik meg a Summer Music Session – Erdélyi Tehetséggondozó Tábort (SMS Camp). A programmal erdélyi fiatalokat szólítanak meg, nagy hangsúlyt helyeznek zenei tudásuk és egyéni készségeik fejlesztésére. A hagyományteremtő céllal megszervezett tábort idén július 15–19. között tartják Ivómezején, a Kolping-tábor helyszínén.

– Az SMS tábor célja elsősorban az, hogy tehetséges – kezdő és haladó – zenészek, énekesek számára lehetőséget biztosítson a zenei pályán való érvényesülésre,

a tudatos karrierépítésre, és hogy az erdélyi zeneipar adta lehetőségek feltárása mellett a zenekarok problémáira szakmai útmutatást nyújtson. Ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a fiatalok erős, támogató családi háttér nélkül is foglalkozhassanak azzal, amit szeretnek.

A tábort volt gyermekvédelmis fiatalok álmodták meg és szervezik, de nem feltétlenül gyermekotthonban élők számára – mondta el érdeklődésünkre Gráncsa Ferenc. Mint részletezte, a tábor témája a dalírás, emellett stúdiómunkák lesznek,

a táborozók egy közös dalt is megírnak, amelyhez majd videóklip készül.

A résztvevők megismerhetik a zeneipar szépségeit, buktatóit, és lehetőséget kapnak a fejlődésre, valamint új baráti és szakmai kapcsolatok kialakítására is. Az önkéntesek székelykeresztúri vagy a környező falvakban élő, gyermekvédelmi rendszerben nevelkedő vagy szülőkkel élő fiatalok. Idén a tábor teljes ideje alatt vendégük lesz az Ineffable zenekar, ennek tagjai segítik a fiatalokat és vezetik a zeneműhelyeket.

A harmadik SMS táborra a helyek korlátozottak, összesen 25 férőhely van, jelentkezni június 15-ig lehet a rendezvény honlapján. Az érdeklődők további információt is találhatnak a weboldalon.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!