Javultak az eredmények

Csütörtök reggel tették közzé a nyolcadik osztályt végzett diákok képességvizsgájának végleges, óvások utáni eredményeit.

Kovács Andrea
Javultak az eredmények
Az óvások elbírálásával lezárult a vizsgafolyamat. Jön az iratkozás Fotó: Veres Nándor

Országos szinten a tanulók 83,2 százalékának van ötös vagy annál magasabb átlaga, ami 0,1 százalékos különbséget jelent az óvások előtti eredményekhez képest – közölte az edupedu.ro portál. Egyébként ez a legmagasabb arány 2010 óta, tavalyhoz képest pedig 8,7 százalékponttal jobbak az eredmények, akkor, amikor az elmúlt öt év leggyengébb eredménye született, 74,5 százalék. Idén a 10-es médiájú diákok száma is magasabb, míg ez tavaly 75 volt, idén 85 lett.
Az óvások után a Hargita megyei diákok 0,1 százalékot „javítottak”, vagyis 80,4 százalék ért el 5-ös, vagy annál nagyobb átlagot – derül ki az oktatási minisztérium adataiból. A legjobb eredmények magyar nyelv és irodalomból születtek: a vizsgázók 93 százaléka írt legalább ötöst (az óvások előtt 93,01 százalék), matematikából 74,8 százalék kapott ötöst vagy annál nagyobb jegyet (az óvások előtt 74,69 százalék), román nyelvből pedig 61,9 százalék (az óvások előtt 61,6 százalék) kapott átmenő jegyet.
A nyolcadik osztályt végzett diákok megyei és helyi szintű rangsorát holnap teszik közzé az admitere.edu.ro honlapon, a középiskolába való beiratkozás pedig hétfőn kezdődik.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!