Hirdetés

Harmincegy turisztikai szolgáltatást ismertek el családbarát tanúsítvánnyal

Harmincegy turisztikai szolgáltató kapta meg a Visit Harghita – Family-friendly – családbarát szolgáltatás tanúsítványt pénteken Csíkvacsárcsiban. A Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás elismerését sajtótájékoztató keretében adták át a díjazottaknak.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 3 perc
Harmincegy turisztikai szolgáltatást ismertek el családbarát tanúsítvánnyal
Első a család. Ünnepélyes keretek között adták át az elismeréseket Fotó: Bíró István

A Visit Harghita – Family-friendly díjkiosztó eseményt péntek délelőtt a csíkvacsárcsi Boróka Vendégházban szervezték meg, ahol a turisztikai vállalkozások képviselői mellett jelen volt Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás elnöke, Szabó Károly, a fejlesztési társulás ügyvezető igazgatója, valamint Răzvan Pascu turisztikai marketingszakember és influenszer.

– A Family-friendly kampányt azzal a céllal indította el 2020-ban a Visit Harghita csapata, hogy Hargita megyét családbarát úti céllá tegyük.

Most már 188 olyan szálláshely, étterem, turisztikai program, látványosság, valamint idéntől rendezvény tartozik a kínálati csomagba, amely családcentrikus.

Célunk, hogy Hargita megyét még jobban besoroljuk a zöld és családbarát megye kategóriába, minél többen érkezzenek ide – nyilatkozta érdeklődésünkre Szabó Károly.

Hozzátette: nemrég leadtak egy pályamunkát, mellyel céljuk, hogy 2027-re elérjék az Európa Gasztronómiai Régiója címet, ezért a továbbiakban a családbarát vonal mellett egyre nagyobb hangsúlyt fog kapni a gasztronómia is. 2027-ben meg szeretnék hívni Európát vacsorára – zárta gondolatait.

Harmincegy turisztikai szolgáltatást ismertek el családbarát tanúsítvánnyal
– Jól indult az idei év megyénk turizmusa számára, hiszen az Év úti célja (Destinația Anului) elnevezésű turisztikai gálán három kategóriában is díjaztak bennünket. A Visit Harghita csapata első díjat nyert népszerűsítési kategóriában, a Szejkefürdőn található Mini Erdély Park szórakozás és kaland kategóriában lett első, illetve Tusnádfürdő és környéke az ökoturizmus kategóriában harmadik helyezést kapott. A Hargita megyei turisztikai szolgáltatók minőségi időtöltésre kínálnak lehetőséget, nagy öröm számunkra, hogy velük partnerségben, közösen dolgozhatunk azon, hogy még magasabb szintre emeljük megyénket – fejtette ki Bíró Barna Botond.

A péntek délelőtti eseményen 31 szolgáltatónak adtak családbarát tanúsítványt, 13 szálláshely, két étterem, hét turisztikai program, három turisztikai látványosság és hat rendezvény képviselői vették át a díszoklevelet,

amelyet minden vállalkozó büszkén helyez jól látható helyre. A Family-friendly kínálat megtalálható a Visit Harghita weboldalon és telefonos applikációban, valamint évente új nyomtatott kiadvány készül a tanúsítvánnyal rendelkező helyekről és turisztikai programokról, amelyeket turisztikai kiállításokon népszerűsítenek.

Díjazottak 2024-ben
Szálláshelyek:
1. Casa VLC – Bélbor
2. Căprioara Panzió – Maroshévíz
3. Casa Mateo – Maroshévíz
4. Ozon Turist – Gyergyócsomafalva
5. Merkur Apartments – Csíkszereda
6. Boróka Vendégház – Csíkvacsárcsi
7. Csángó Vendégház – Egerszék
8. Violin Panzió – Tusnádfürdő
9. Organicle Lodge – Csíkszentkirály
10. Erdő Panzió – Bögöz
11. Elixír Vendégház – Ivó
12. Vén Diófa Vendégház – Zeteváralja
13. Hintó Panzió – Székelyudvarhely
Éttermek:
1. Căprioara Étterem – Maroshévíz
2. Erdő Étterem – Bögöz
Turisztikai programok:
1. Forcamp Egyesület – Maroshévíz
2. Gyilkostó Bobpálya
3. Csíki Csipszgyár – Csíkszentsimon
4. Kalonda Escape – Farkaslaka
5. Hillside Disc Golf Transylvania – Székelyudvarhely
6. Székelyvarsági Bobpálya
7. Mountain Cart SkiVarsag – Székelyvarság
Turisztikai látványosságok:
1. Bogárpark – Székelyudvarhely
2. Korondi Madárkert
3. Fordított Ház – Parajd
Rendezvények:
1. Cseperedők Családi Fesztivál
2. KÖZpont Családfesztivál
3. Csűrdöngölő – gyermek- és ifjúsági néptánctalálkozó
4. EgyFeszt
5. Levendulafesztivál Csekefalván 
6. Nagy Ferenc-emlékverseny – Family kupa





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!