Elektromos Fordok jönnek
Félszáz elektromos iskolabuszt vásárol Hargita Megye Tanácsa másfél ezer diák számára: a még tavaly megígért beszerzés nem marad el – egyik tételére már szerződést is kötöttek –, a határidőn viszont módosítani kellett.
Ötvennégy környezetkímélő, alacsony energiafogyasztású iskolabuszt vásárol a megyei tanács negyvenöt helyi önkormányzat, ténylegesen több mint 1600 diák számára az oktatás infrastruktúra fejlesztése céljából – közöltük még tavaly, megjegyezve, hogy a projekt határideje 2024. december 31-e. Most ismét rákérdeztünk, mi történt az ügyben – a választ a megyei önkormányzat sajtóközlemény formájában adta meg. Mint abból kiderül, a határidőt meghosszabbították, mivel a 8 plusz 1 férőhelyes járművek esetében az eredeti határidőig nem jelentkezett ajánlattevő, a 16 plusz 1-es iskolabuszok esetében pedig az ajánlatokat technikai okok miatt a megyei önkormányzat nem fogadta el.
A közlemény ezután megismétli, hogy a beruházás összértéke több mint 36 millió lej, amelyből az önkormányzatok partnerként 5 százalékos önrészt kell biztosítanak. A járművek vidéken 1309, városokban pedig 347 diák szállítását végzik majd, kiemelt figyelmet fordítva az elszigetelt, alacsony népességű településeken élők közlekedési lehetőségeinek javítására. Az ötvennégy elektromos kisbuszból harminckilenc 8 plusz 1 férőhelyes, tizenöt pedig 16 plusz 1 férőhelyes lesz.
Újdonság viszont, hogy az idén már sikerült szerződni a nagyobbik tételre: harminckilenc 8 plusz 1 férőhelyes elektromos kisbusz beszerzésére vonatkozó szerződést a megyei önkormányzat 2025. február 3-án kötötte meg a bukaresti C&I EUROTRANS XXI Kft.-vel. A cég június és szeptember között szállítja le a harminckilenc Ford márkájú kisbuszt.
A 16 plusz 1 férőhelyes elektromos iskolabuszokra február 25-ig nyújthatják be ajánlataikat a cégek, az Országos Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (SEAP) szereplő kiírás szerint. A közbeszerzés áfa nélküli becsült értéke 16,3 millió lej.
A buszok elosztásáról a helyi önkormányzatokkal és a tanfelügyelőséggel egyeztettek, a pályázatban részt vevő igénylőknek pedig meg kellett felelniük a támogatási feltételeknek. Hargita Megye Tanácsa előzetesen felmérte a megye iskoláinak közlekedési igényeit, hogy a járműveket a legnagyobb szükséget mutató települések között osszák el, áll a közleményben. A projektben szereplő negyvenöt önkormányzat feladata lesz az elektromos iskolabuszok működtetéséhez szükséges töltőállomások kiépítése, valamint a gépkocsivezetők biztosítása.
Negyvenöt önkormányzat nyújtott be finanszírozási kérelmet az iskolabuszokra:
Zetelaka, Gyimesközéplok, Hargita Megye Tanácsa, Csíkszentmihály, Homoródalmás, Gyergyótölgyes, Gyergyóholló, Korond, Felsőboldogfalva, Farkaslaka, Parajd, Lövéte, Bélbor, Csíkszereda, Oklánd, Karcfalva, Salamás, Kászonaltíz, Máréfalva, Gyergyóvárhegy, Siménfalva, Varság, Csíkrákos, Gyergyószentmiklós, Oroszhegy, Csíkszentgyörgy, Csíkdánfalva, Gyergyószárhegy, Gyergyóremete, Csíkszentdomokos, Csíkszentsimon, Madéfalva, Vasláb, Szentegyháza, Kápolnás, Csíkmadaras, Gyergyóújfalu, Gyergyócsomafalva, Csíkkozmás, Szépvíz, Csíkpálfalva, Csíkszentkirály, Csíkszentimre, Csíkszenttamás és Galambfalva.