Hamarosan elkészül az új szennyvízhálózat

Szentábrahám község négy települését érinti a szennyvízhálózat bővítésére és korszerűsítésére irányuló projekt, amelyre tíz éve készült a helyi önkormányzat. A beruházás nagyjából elkészült, utolsó simítások vannak még a rendszer működésééig.

Simó Bernadette
Hamarosan elkészül az új szennyvízhálózat
A szennyvízhálózat bővítésének folyamata. Hamarosan teljesen elkészül a beruházás Fotó: Szentábrahám PH

Hamarosan teljesen elkészül a szennyvízhálózat felújítása és kibővítése Szentábrahám községben, ahol már csak befejező munkálatok vannak hátra

– közölte lapunkkal Simó Dezső Szabolcs polgármester.

Az elöljáró ismertette, hogy a szennyvízhálózat bővítéséhez még 2016-ban láttak hozzá a községben, ekkor készült el az első előtanulmány, ám nem sikerült pályázati támogatást lehívni a munka finanszírozására. Végül az Anghel Saligny országos programban nyert 12 millió lejes támogatást az önkormányzat a munka finanszírozására.

A beruházást 2024 nyarán kezdte el a nagyváradi kivitelező, a földmunkákat pedig még abban az évben sikerült elvégezni. Ezt követte a vezetékek földbe helyezése és a pumpatelepek építése. Közel kilenc kilométer vezetéket helyeztek a földbe. A pályázat egyébként tartalmazza a hálózat bővítését, korszerűsítését, szivattyúállomások létesítését és a teljes rendszer automatizálását.

A községvezető szerint a meglévő hálózat ugyan jól működött, de szükség volt bizonyos szakaszok megújítására, a közel húsz éve épített hálózat egyes részeit kicserélték, volt, ahol nagyobb átmérőjű vezetéket fektettek le, továbbá bővítették a hálózatot.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


– A szennyvízhálózat felújítása és bővítése a község eddigi legnagyobb beruházása

– fogalmazott a polgármester, hiszen érinti Cseke­falva, Szentábrahám, Ma­gyar­and­rás­falva és Gagy településeket.

Simó Dezső Szabolcs közölte, a beruházás utolsó fázisába értek, az átemelőpumpa-házak villanyárammal való ellátása van még hátra, valamint az ezek köré tervezett védőszerkezetek felszerelése. Ugyanakkor egyes területek helyreállítását kell még elvégezni a földmunkák után.

A szennyvízhálózat felújításával párhuzamosan az utcák rendbetétele is zajlik a községben, a hálózat kiépítésének elvégzése után az aszfaltozásokat is elvégzik a községben egy európai uniós projektnek köszönhetően.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!