Hirdetés

Vizsgáznak a nyolcadikosok

Több mint 2800 nyolcadik osztályt végzett tanuló számára kezdődik el hétfőn reggel az országos értékelővizsga. A magyar tagozatos fiatalok három tantárgyból – románból, matematikából és magyarból – írásbeliznek, a jegyek átlaga alapján valósul meg a középiskolai felvételijük.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 2 perc
Vizsgáznak a nyolcadikosok
Fotó: Hodgyai István

Hétfőn, június 23-án a román nyelv és irodalom próbával rajtol a megmérettetés, a diákok saját iskolájukban, szigorú biztonsági feltételek között vizsgáznak. A helyüket 8:30-ig kell elfoglalniuk, a vizsgalapokat várhatóan 9:00-kor kapják meg, a kézhezvételtől számítva 120 percük van a feladatok megoldására. A dolgozatokat szkennelik, a javítás digitálisan történik.

Az első próbát szabadnap követi, szerdán matematikából írnak, egy újabb szünnap után pénteken, az anyanyelvi vizsgával ér véget a sorozat. Az eredményeket első körben július 3-án teszik közzé, aznap, illetve július 4–5-én is kérés alapján lehetőséget biztosítanak az iskolák a vizsgalapok megtekintésére, valamint a fellebbezések benyújtására. A végleges eredményeket július 10-én hozzák nyilvánosságra.

Fontos tudni, hogy ezen a vizsgán nem lehet elbukni, viszont a kapott jegyek átlaga képezi a felvételi jegyet, amely meghatározza, hogy hol folytathatják a tanulók tanulmányaikat.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!