Hirdetés

Felkapart tájsebeink

Számtalan olyan felhagyott bánya türemkedik elő Hargita megye dombjai közül, melyek helyreállítását törvény szabályozza, ám gyakran a néha pár tízezer lej költségű feladatnak nem kerül gazdája, ahogy a felhagyott telepeknek sem. A felelősségen a kitermelést végző vállalatok, az Ásványkincsek Országos Ügynöksége és az önkormányzatok kellene osztozzanak, csakhogy a sok bába között rendszerint elvész az ipari tájsebek ügye.

Pál Emil
Felkapart tájsebeink
Évek óta dolgoznak, hogy széthordják Nyikómalomfalva határában a konglomerátumdombot. Mi marad utána? Fotó: Hodgyai István

Annak ellenére, hogy a bányászati tevékenységet és a kitermelési körzetek helyreállítását szigorú törvények szabályozzák, megyénkben számos olyan korábbi külszíni bánya látható, amelyekben bár a kitermelés rég megszűnt, a rekultiválási munkálatokat máig nem végezték el. Mint kiderült, a bányászati tevékenység után maradt tájsebek helyreállításának vagy hasznosításának feladata alól inkább kibújnak az érintettek: a felszámolt bányavállalatokat nem lehet felelősségre vonni, a visszatartott garanciális összeg pedig sokszor nem elegendő a helyreállítás elvégzéséhez. A helyzetet tovább árnyalja, hogy miközben a helyreállítási munkálatok elvégzését elhanyagolják, a felhagyott bányákból illegális szemétlerakók válnak, esetenként pedig illegális kitermeléseknek is teret adnak. 
A Környezetvédelmi Ügynökségtől kikért adatok szerint ugyanakkor jelenleg megyénkben ötven működő bányatelep van, ezekből 23 homok és kavicsbánya, 1 sóbánya, 25 kőbánya és 1 agyagbánya, és összesen 38 vállalat működteti őket. Az ügynökség adatai szerint az ötvenből hat rendelkezik húsz évre érvényes kitermelési licensszel, a többi bányatelepre egyéves kitermelési engedélyeket váltottak ki. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Előírják, de nem fekete-fehér

A bányászati tevékenységet, és annak keretében a kitermelési pontok helyreállítását a 2003/85-ös törvény szabályozza, mely többek közt előírja, hogy a bányászati engedély kiváltásához szükséges benyújtani egy helyreállítási, úgynevezett rekultiválási tervet, ami az adott kitermelési körzet jellemzőit tekintve pontosítja, hogy milyen munkálatokkal kell majd helyreállítani és hasznosítani a helyszínt. Emellett szükséges egy pénzügyi biztosíték, amit arra az esetre kell letétbe helyezni, ha veszteséges termelés, esetleg vállalati csőd miatt a kitermelést végző vállalat nem tudná elvégezni a dokumentációban előírt helyreállítási munkálatokat. Ezeket az összegeket a kitermelési engedélyeket kibocsátó Ásványkincsek Országos Ügynöksége – amely 2024 végén új nevet kapott – kezeli: a hatályos jogszabályok szerint, amennyiben az adott kitermelési helyszín bezárási folyamatát befejezték, azaz a helyreállítási munkálatok is befejeződtek, a garanciális összeget visszautalják a vállalatnak. Abban az esetben, ha egy kitermelő csődöt jelent, a törvény úgy rendelkezik, hogy az Ásványkincsek Országos Ügynöksége kell megbízzon a helyreállítási munkálatokkal egy szakcéget, a költségeket pedig a garanciális összegből kell fedezni. Csakhogy ezek az összegek sok esetben a számlákon maradnak, vagy nem elegendőek ahhoz, hogy a területet helyreállítsák.

Négyzetméterenként 1 lej

Both József geológus, az Ásványkincsek Országos Ügynökségének munkatársa megkeresésünkre elmondta: külön rendelet is szabályozza, hogy egy vállalat nem kaphat új kitermelési helyszínre engedélyt, amíg nem állította helyre a régit. 

– Az ügynökség nem ad ki bányászati engedélyt, ha nincs garanciális pénz, helyreállítási terv, vagy az előző helyzet nincs helyreállítva. Természetesen vannak vállalatok, melyek ugyanarra a helyre kérik a kitermelési engedélyt, ebben az esetben növelik a perimétert, valamint a kitermelés után fizetendő adóterheket

– vázolta Both, leszögezve, hogy a garanciális összeget is évente kell növelni, az infláció mértékének megfelelően. A szakember szerint a garanciapénz összege csupán egy minimum értékhez van kötve, ami részben hátrány is tud lenni, ha a vállalat nem tervszerűen gazdálkodik a kitermelési helyszínen belül. – Előírás szerint minden négyzetméterre 1 lejt kell biztosítani, ám általában a vállalatok többet fizetnek be. A helyreállítás költsége nyilván a körzet adottságaitól függ: ha a vállalat külön meddőhányóba teszi a termőtalajt és agyagot, a kitermelést követően azt vissza tudja teríteni a teraszokra vagy a fennmaradt területre, és azokat fásítja, füvesíti. Ahol a talajvízszint alatt zajlik a termelés, ott tavak alakulnak ki, ilyen helyeken a rézsűt és a partot kell elrendezni. Ezek beleférnek az egylejes árba – magyarázta Both, megjegyezve, hogy a külföldi vállalatok sokkal felelősségteljesebben kezelik a helyreállítási munkálatokat. – Az autópálya-építésekben érdekelt vállalatok esetében országos szinten sok garanciapénzt adtunk vissza, a hazai vállalatok esetében más a helyzet, Hargita megyéből az utóbbi időben csak egy csíkszéki bányavállalat jelezte, hogy lezárt egy termelési helyszínt – mondta Both.

Felkapart tájsebeink

Szemét és gaz – ápol és eltakar?

Azon túl, hogy a felhagyott bányák tájsebek, más problémák is akadnak velük. Elsősorban az, hogy illegális szemétlerakókká válnak, melyekkel sok esetben az önkormányzatok és a környezetőrség is nehezen veszik fel a harcot. A megyei környezetőrség mutatói szerint Udvarhelyszéken például több mint tíz felhagyott bányában jeleztek már illegális szemetelést, többek közt a kadicsfalvi, székelylengyelfalvi és bikafalvi bányáknál. Balla Izabella főfelügyelő szerint emellett fokozott veszélyt jelentenek az élővilágra a nem megfelelően helyreállított zagytározók is, melyek esetleges szivárgása beszennyezheti a folyó- és állóvizeket. 

– A hargitafürdői kaolin­kitermelés után maradt zagytározóba beépítettek ugyan egy vízelvezető szondát, de az ottani állapotok mégis elégedetlenségre adnak okot. Mindez annak okán, mert a csődöt jelentett vállalat nem tett le elegendő garanciapénzt, a helyreállítást pedig senki nem akarta vagy végezte el rendesen

– vetette fel Balla, hozzátéve, hogy abban az esetben, ha a garanciális pénzalap elfogy, az önkormányzatok feladata lenne a helyreállítás. A főfelügyelő továbbá hozzátette, számos bánya esetében tíz-húsz évnek is el kell telni, hogy a helyreállítás szemmel látható legyen – kizöldüljön a fű, gyümölcsöt hozzanak a fák –, ám a munkálatok elvégzése után legtöbbször gondnok nélkül maradnak a bányák, így ott az invazív növényfajok, a szemét és a gaz tör utat magának. 

Felkapart tájsebeink
A székelylengyelfalvi bánya. Építési törmelékkel van tele

Janus-arcú vállalatok

A tájsebekről az Ásványkincsek Országos Ügynöksége Hargita megyei kirendeltségének frissen nyugalmazott vezetőjét is megkérdeztük. Incze Ferencz Károly szerint a bányászati tevékenységet végző vállalatok többsége elvégzi a kötelező helyreállítást. 

– Erre jó példa az egyik küküllőkeményfalvi kavicsbánya, ahová gyümölcsfákat telepített a kitermelő vállalat, de volt eset, hogy más vállalatok átjátszották a rendszert: nem volt lezárva az előző periméter, de ugyanaz a személy egy másik céget alapítva kért egy másik kitermelési engedélyt

– mutatott rá, megjegyezve, hogy ilyen esetben büntetni kellene a vállalkozót, a helyreállítást pedig az államnak kellene kifizetnie. – A székelylengyelfalvi és kadicsfalvi bányák helyreállítására le vannak téve a garanciális pénzek, a vállalatokat viszont felszámolták, azokat nem lehet büntetni, a pénz meg, ha nem elegendő, ott marad a számlán időtlen időkig – summázta Incze.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!