Elosztották a diákokat
Közzétették az országos digitalizált középiskolai felvételi eredményeit: tegnap derült ki a nyolcadikos diákok számára, hogy hol folytathatják tanulmányaikat. Az eredményt meg is kell erősíteniük, azaz jövő keddig kell beiratkozniuk abba az iskolába, ahová bejutottak.
A nyolcadik osztályt befejező tanulókat az országos értékelő vizsgán elért átlaguk és a felvételi lapon feltüntetett opcióik szerint központi számítógépes rendszer osztotta el, az eredményeket a tanügyminisztérium erre a célra létrehozott online felületén lehet megtekinteni. Még egy lépés vár azokra, akik bejutottak valahová, és el is fogadják az elosztás eredményét: be kell iratkozniuk, ezt július 23–28. között tehetik meg abban a tanintézetben, ahová ősztől járni fognak.
A bejutási általános osztályzat szerint a megyében a „legerősebb” osztály a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium matematika–informatika osztálya, ahol a legutolsó bejutó átlaga 8,61. Ezt követi a maroshévízi Kemény János Gimnázium és a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium természettudományok osztálya, előbbi esetében 8,50, utóbbinál 8,43 az utolsó bejutó felvételi átlaga. Mint ismert, a 2026–2027-es tanévben szakiskolai képzés már nem lesz, csak középiskolai osztályok indulnak, megyeszinten az utolsó bejutási átlag 1,48.
Egyébként Hargita megyében 2032 tanuló vett részt a felvételi első szakaszán, mindössze kilencet nem helyezett el sehová a rendszer, és összesen 611 üres hely maradt a megye tanintézeteiben – tudtuk meg Demeter Levente főtanfelügyelőtől. Az admitere.edu.ro oldalon ezek már megtekinthetők, de számuk a beiratkozás után még változhat. Ez azoknak a tanulóknak fontos, akiket nem osztott be sehová a rendszer (mert például kevés opciót tüntettek fel), vagy akik valamilyen oknál fogva (például mert időközben pótvizsgáztak) nem vettek részt a felvételi első szakaszában. A második forduló július 31. – augusztus 18. között zajlik, ebben az időszakban lehet jelentkezni a betöltetlenül maradt helyekre.


