Bölcsődeépítés: sprintelő és levegőért kapkodó önkormányzatok
Siménfalván elkezdték az országos bölcsődeépítési program finanszírozásában az új, negyven kisgyermek foglalkoztatására alkalmas bölcsőde építését. A projektben szintén érdekelt Csíkszentsimon és Szentegyháza, előbbinek azonban egymillió lejre van szüksége ahhoz, hogy megkapja az építkezés elindításához szükséges kezdési parancsot.
A héten a siménfalvi önkormányzat átadta a kivitelezőnek a futballpálya mellett kijelölt területet, hogy elkezdje a bölcsőde felépítését. A megyében ugyanakkor még két önkormányzat vár arra, hogy az Országos Beruházási Társaság (CNI) kiadja a bölcsőde építésére a kezdési parancsot.
Ahol fellélegezhetnek…
Az országos bölcsődeépítési programban negyven, hetven, illetve száz-száztíz kisgyermek befogadására alkalmas épületek finanszírozására pályázhattak az önkormányzatok. Ezzel a lehetőséggel élt a siménfalvi polgármesteri hivatal is – sikerrel pályáztak ugyan, ezt követően azonban forráshiány miatt egy időre leállt az országos program, ami aztán csak idén, Cseke Attila fejlesztési miniszter kezdeményezésére indult el újra. Ezzel pedig négy Hargita megyei település – Siménfalva, Korond, Szentegyháza, Csíkszentsimon – kapott lehetőséget a beruházások elkezdésére. A siménfalvi bölcsőde megépítését Nagy János polgármester szerint most már várhatóan semmi sem fogja akadályozni, és egy év alatt elkészül. Az önkormányzat a kisebb méretű, negyven kisgyermek befogadására alkalmas épületre pályázott, ami 12,5 millió lejből fog megépülni. Az új létesítményben négy csoportban tíz-tíz gyermeket fogadnak majd.
… és ahol halványul a remény
Nehéz helyzetben van ugyanakkor a csíkszentsimoni önkormányzat: bár a község nem akar lemondani a hiánypótló bölcsőde építéséről, a beruházás elindításának előfeltételeként talajjavító tereprendezést kell elvégezzenek, aminek becsült költsége egymillió lej – a szükséges anyagi fedezet azonban nem áll rendelkezésükre.
– Nemrég tudtuk meg, hogy a bölcsőde számára kijelölt területen egymillió lej értékű tereprendezést kell elvégeznünk ahhoz, hogy megkapjuk az építkezés kezdési parancsát. Ezt a beruházást nem finanszírozza a fejlesztési minisztérium, pénzünk viszont nincs rá – nyilatkozta lapunknak Kozma István polgármester. A községvezető arra a kérdésre, hogy finanszírozás hiányában le kell-e mondaniuk a bölcsődeépítésről, azt válaszolta, „a következő két hétben derül ki, hogy mi lesz a sorsa a napközi otthon mögötti területre tervezett bölcsődének”. Szintén a programot lebonyolító Országos Beruházási Társaság (CNI) jóváhagyására vár a szentegyházi önkormányzat, Lőrincz Csaba polgármester szerint esetükben az építkezési engedélyhez szükséges urbanisztikai bizonylat kiváltása okozott gondot.
– A projekt 2023-ban leállt, és bár mi már akkor kiváltottuk az urbanisztikai bizonylatot, idén áprilisban újra igényelnünk kellett azt. Ez a folyamat viszont az Electrica Rt. áramszolgáltató újonnan felvetett szempontjai miatt hosszúra nyúlt. Végül két héttel ezelőtt sikerült pontot tenni az ügy végére, és megkaptuk az építkezési engedélyt. Várjuk tehát a CNI jóváhagyását és a kezdési parancsot – tudtuk meg a polgármestertől. Az utóbbi két önkormányzat esetében felmerül a kérdés, hogy még beleférnek-e a program határidejébe, hiszen Cseke Attila miniszter ezzel kapcsolatosan február végén lapunknak úgy fogalmazott, hogy „szorít az idő!” Szerettük volna ezzel kapcsolatosan ismét megszólaltatni, de lapzártánkig nem értük el.

