Hirdetés

Biztosítás

Jelenségnek nem mondható, de vannak, akik élnek a háztartási tevékenységekre vonatkozó utalványok által nyújtott lehetőséggel és regisztrálnak a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökségen az országos platformra.

Pál Bíborka
Biztosítás
Fotó: László F. Csaba

A Munkaügyi Minisztérium januárban bevezetett intézkedése hivatalos formát teremt az alkalmi munkából élőknek arra, hogy nyugdíj- és egészségügyi biztosítással rendelkezzenek. Ehhez a szolgáltatást nyújtó és az azt igénybe vevő félnek regisztrálnia kell az erre a célra létrehozott országos platformon.

– A kifizetés úgy működik, hogy az érintettek a platformon keresztül 15 lejes utalványokat vásárolnak, és ezzel fizetik ki az alkalmi munkát. A regisztráltaknak bankon keresztül utaljuk az utalványoknak megfelelő összeget

– mondta lapunknak Jánó Edit-Andrea, a megyei munkaerő-elhelyező ügynökség osztályvezetője, hangsúlyozva, hogy a nyugdíj- és egészségbiztosításra csak azok jogosultak, akik havonta legalább 85 utalványt összegyűjtenek.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

– Aki összegyűjti az egy hónapra a minimális 85 utalványt, ami 1275 lejt jelent, annak a biztosítások levonását követően 1051 lejt utalunk

– vezette le tételesen Jánó. 
Hargita megyében eddig öt személynek sikerült az elmúlt hónapokban összegyűjteni a havi 85 utalványt. Az ügynökség munkatársai minden érintettet arra bátorítanak, hogy éljenek a lehetőséggel és regisztráljanak a platformon, az így szerzett jövedelem mellett ugyanis továbbra is jogosultak az állami szociális juttatásokra. 
Alkalmi munkát – ami a takarítástól a háztáji munkán, bevásárláson keresztül a kutyasétáltatásig többféle tevékenység lehet – ebben a hivatalos formában 16 éves kortól lehet végezni. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!