Hirdetés

Akik elkötelezték magukat Krisztus mellett

Szent Péter és Szent Pál apostolok fejedelmének ünnepén, június 29-én, szombaton három Hargita megyei diakónust szentelt áldozópappá dr. Kovács Gergely érsek. A szentmise végén a szolgálati helyüket is közölte, ugyanakkor ezen a napon hozták nyilvánosságra az idei papi áthelyezéseket.

Fazakas Bea
Becsült olvasási idő: 3 perc
Akik elkötelezték magukat Krisztus mellett
Ünnep. Újmisés papok az érsekkel Fotó: Seminarium Incarnatae Sapientiae

Hargita megyéből a csík­madarasi Czirják Ottót, a gyer­gyó­szárhegyi Ferencz Egon-Józsefet és a gyimesközéploki Kajtár Zsolt-Lászlót szentelte pappá Kovács Gergely érsek Szent Péter és Szent Pál apostolok fejedelmének ünnepén, a gyulafehérvári székesegyházban. Az egyházmegye főpásztora prédikációjában azt mondta, a hitet lehet tanítani, lehet szép hittanórákat tartani, de az a kérdés, hogy a hit átjárja-e a pap életet. Megjegyezte: az egész papi szolgálat ezen áll vagy bukik, és azt kívánta a felszentelendő papoknak, hogy valóban legyenek Krisztus képmásai és napjaink Péter és Páljai.
A szentmise végén dr. Kovács Gergely érsek a pápai áldással együtt átnyújtotta a pappá szentelés tényét igazoló bizonylatot, a gyóntatási joghatóságot hat évre megadó dokumentumot és a kinevezési határozatot az újmiséseknek. Zárómozzanatként az újmisések szolgálati helyeit is közölte az egybegyűltekkel.
Az érsek rendelkezése a papi áthelyezésekről: Czirják Ottót, a kolozsvári Szent Mihály Plébániára, Ferencz Egon-Józsefet a nagyszeben-belvárosi plébániára és Kajtár Zsolt-Lászlót a székelyudvarhelyi Szent Miklós Plébániára helyezte ki.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Farkas Zsombort felmentette a székelyudvarhelyi Szent Miklós Plébánia segédlelkészi beosztásából és kinevezte a vajdahunyadi plébániára segédlelkésznek.
A csíkszentdomokosi születésű Bőjte Csongor segédlelkészt a Verbum Egyesület igazgatójává nevezte ki.
Gábos Zoltán málnásfürdői és sepsibükszádi plébánost felmentette eddigi beosztásából és Lázárfalva plébánosává nevezte ki.
Becze Lóránt kosteleki lelkészt felmentette beosztásából és kinevezte az újtusnádi plébánia kormányzójává.
Nyugállományba vonultak: László András, 78. életévét betöltött újtusnádi plébánost, egészségi állapotára való tekintettel, felmentette eddigi hivatalából és nyugállományba engedte.; ifj. Tamás József, 78. életévét betöltött lázárfalvi plébánost, szolgálatát megköszönve, felmentette eddigi beosztásából és nyugállományba engedte.
A 75. életévét betöltő Szőcs Márton csatószegi plébánost egy évre megerősítette hivatalában.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!