A turizmusban oktatnak, az egészségügyben terveznek

Csíkszeredában szakács-, Gyimesközéplokon tisz­títástechnológiai képzést kínál a kézdivásárhelyi Kanta Szakképzési Központ, így idéntől a Békéscsabai Szakképzési Centrummal közösen már két megyében, hat szakon biztosítanak szakember-utánpótlást. Tusnádfürdőn jövőtől oktatnak, hosszú távú terveik között pedig egészségügyi képzések indítása is szerepel – ennek első lépéseként öt székelyföldi intézménnyel, köztük a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházzal írtak alá együttműködési szándéknyilatkozatot.

Pál Bíborka
A turizmusban oktatnak, az egészségügyben terveznek
Fotó: Kanta Szakképzési Központ

A Kanta Szakképzési Központ, szakmai partnerével és fenntartójával,
a Békéscsabai Szak­képzési Centrummal közösen, idéntől Hargita megyében is indított olyan – elsősorban turisztikai – képzéseket, amelyek magyar és angol nyelvű Eu­ro­pass-diplomát nyújtanak. Egyészségügyi képzés indítására is készülnek, ennek szakmai támogatásáról a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház és a Székelyudvarhelyi Városi Kórház vezetőségével, valamint a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi és baróti kórház igazgatóival írtak alá együttműködési szándéknyilatkozatot.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Nem támogatás, hanem kötelezettség

A kézdivásárhelyi központban hétfőn tartott tanévnyitó ünnepségen a székelyföldi egészségügyi intézmények mellett a magyar állam képviseletében dr. Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár látta el kézjegyével a dokumentumot.

– Többen megköszönték, hogy támogatjuk ezt az ügyet. Valójában ez feladatunk. A szakképzés napjaink egyik központi kérdése, a gyorsan változó gazdasági környezet, a technológiai fejlődés, valamint a munkaerőpiac folyamatos átalakulása megköveteli, hogy minél rugalmasabban és hatékonyabban képviseljük a szakmai oktatás ügyét. Ez az együttműködési szándéknyilatkozat nem adminisztratív formalitás, hanem komoly elköteleződés a jövő szakmai fejlődése mellett

– fogalmazott a politikus.
Az öt székelyföldi egészségügyi intézmény, köztük a csíkszeredai és székelyudvarhelyi kórház, azt vállalta, hogy szakmai partnere és gyakorlati helyszíne lesz a Kanta Szakképzési Központ egészségügyi képzésének. Arról, hogy ez ténylegesen mit jelent, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatóját kérdeztük a helyszínen.

– Több évtizedes partnerségünk van a békéscsabai központi kórházzal, akikkel duális képzésben oktatunk az egészségügyi szakokon. Az elméleti tanórákat az iskola falain belül, a gyakorlatot pedig a kórházban, valós helyzetekben. Létrehoztunk a kórházban ugyanakkor olyan, az oktatást segítő készséglabort, ahol a diákok valósághű eszközökön sajátíthatják el a betegellátáshoz kapcsolódó feladatokat. Ehhez hasonló partnerségre kértük fel és kaptunk támogatást most az öt székelyföldi kórháztól

– mondta lapunknak Mucsi Balázs Sándor. Hozzátette: az egészségügyi képzések a középfokú oktatás mellett a már a rendszerben dolgozók továbbtanulását és a képzők felkészítését is lehetővé tenné. – Ha rajtunk múlik, a következő tanévtől elindítjuk az egészségügyi szakképzést, de ehhez egyeztetnünk kell a két állam szakképzést szabályozó rendszerét. Fontos, hogy a székelyföldi támogatottság mellett partnerünk a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara is. Mindezeket összevetve tehát jó esélyekkel indulunk – fogalmazott.

A turizmusban oktatnak, az egészségügyben terveznek
A szándéknyilatkozat aláírói a Kanta-évnyitón. Öt egészségügyi intézmény támogatná a képzést

Egyre nagyobb székelyföldi jelenlét

Míg a Kanta 2023-ban négy szakkal és 62 hallgatóval indította el képzéseit Kézdivásárhelyen, azok idén már új helyszíneken: Csíkszeredában, Gyimesfelsőlokon és Szovátán is elérhetők. A tanévet így most már két megyében, hat szakkal (pincér – vendégtéri szakember, szakács, cukrász, tisztítás-technológiai szolgáltatásvezető, turisztikai technikus – szállodaszervező, dajka) és 210 beiratkozott hallgatóval kezdték el. A Hargita megyei helyszínekről Szakács István, a kanta szakképző vezetője beszélt lapunknak.

– Szakácsképzés indult idén Csíkszeredában, az elméleti oktatást a Fenyő Hotelben bonyolítjuk le, a gyakorlatot pedig egy új vendéglátóipari egység, a Szérű utcai Hungaro Residence biztosítja. Gyimesben pedig a Ski Gyimes a partnerünk

– mondta.
Jövő tanévtől elindul a turisztikai oktatás Tusnádfürdőn. A Kanta vezetője szerint a magyar kormány támogatásával céljuk az, hogy képzéseikkel lefedjék egész Székelyföldet, és minden erdélyi magyarnak biztosítsák a versenyképes szakképzés lehetőségét.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!