Legtöbben olyan kerti építményként ismerjük, melyben különféle eledeleket lehet készíteni, holott korábban a parasztházak szívét képezték, padkával, sokszor akár több szinttel. A kemencéket azonban a kenyérsütés mellett időnként más tevékenységekre is használták: például gyümölcsöt aszaltak benne, és a sonkát, oldalast is ott füstölték. A kemenceépítés egyeduralkodó alapanyaga sokáig az agyag volt, amihez homokot kevertek, hogy száradáskor ne repedjen meg. Ma már inkább a téglából épített vagy betonelemekből kialakított kemencék vannak többségben – elsősorban azért, mert felépítésük így kevésbé idő- és munkaigényes.

A cserépkemencék építése a XIX. század második felétől terjedt el, korábban a falazatát agyagba kevert szalma erősítette, amihez vázat is készítettek vesszőből, karóból, nádból, kukoricaszárból, és erre tapasztották rá az előkészített agyagot. A cserépkemencék alapanyagául a korábban elterjedt hódfarkú cserép szolgált, ezt tenyérnyi darabokra törték, és soronként az agyagba ágyazták. Ezt a módszert az tette kedveltté, hogy stabil, a fordított fecskefészekhez hasonló szerkezetet lehetett belőle készíteni, és ilyen módon könnyű volt kialakítani különböző formákat. Végül a technológia fejlődése a praktikusság kárára ment, a könnyen és olcsón javítható kemencéket a XX. század elején felváltották a téglából épített kemencék, melyek kevésbé sütöttek jól, könnyebben megrepedtek, és nehezebb volt javítani őket, mint a sárból vagy cserépből készült elődeiket.

A kerti, tapasztott kemenceépítésnél elsőként a megfelelő hely kiválasztására és az alapozásra figyeljünk. Olyan helyet érdemes választani, ahol lehetőség van a kemencét befedni, és a talaj- vagy esővíz nem tudja károsítani az alapot. Elkészítéséhez a következő anyagokra van szükség: az alaphoz tört kőre (fontos, hogy ne legyen mészkő vagy tufa), a kemencepadka és a kémény elkészítéséhez égetett apró téglára, az aljzathoz üvegtörmelékre, sóderre, cserépdarabokra és homokra, a kemence falához lapos hód- vagy fecskefarkú cserépre, a füstáramlás szabályozásához pedig egy kemenceajtóra és egy lappancsra.

Emellett fontos meghatározni, hogy a kéményt a kemence elején vagy hátulján építjük-e ki, elegendő teret biztosítva a hőcsapdának, amely a kemencenyílás egyharmada kell legyen.

Egy 120 centiméter átmérőjű, 140 centiméter magas égésterű kemence építéséhez nagyjából fél köbméter homok, 3-400 darab hódfarkú cserép, 400 db kis méretű tégla és másfél köbméter betaposott, előkészített agyag szükséges. Az alap fél méter mély kőrétegből készül, erre építsünk egy 80-90 cm magas aljzatot (ez nagyjából egy kényelmes asztalmagasság), majd töltsük fel törmelékkel és földdel.

Közvetlenül az égéstér alatti réteget homokból és – 10 cm vastagon – üvegtörmelékből készítsük el, majd erre építsünk rá egy agyag- és samott-tégla-réteget – ez adja meg az égéstér és a falazat alját. A falazást a cserepeket kötésbe rakva, soronként végezzük. A sorok közé nem szükséges sok agyagot tenni, mivel melegítéskor a cserép veszi fel és adja le a hőt, ugyanakkor ezzel az előszárítás időtartama is rövidül, mivel a cserép gyorsan elszívja a nedvességet a vékony agyagrétegből. Az égéstér magasságához mérten fokozatosan szűkítsük azt, míg teljesen össze nem ér. A kész felületet belülről nem, de kívülről fontos betapasztani, ezzel óvva a szerkezetet és csökkentve a hővesztést. A külső tapasztáshoz nem szükséges fémhálót használni, elég gazdagon keverni a szalmát az agyaggal, hogy utólag ne repedezzen meg. A kémény felépítését követően érdemes a kemencét többször átmeszelni, hogy szép fehér maradjon.