borús égbolt
kevés felhő
„Most már a pálya másik oldalán segítem a gyerekeket”
Pályafutását a csíksomlyói sípályán kezdte, ahol már fiatalon megmutatkozott tehetsége. Miklós Edit eleinte román színekben versenyzett, majd 2010-ben, a vancouveri olimpián történt sérülését követően Magyarországra költözött, és a következő években már magyar versenyzőként írt sporttörténelmet. Két világkupa-bronzérmet szerzett, és a 2014-es szocsi olimpián elért 7. helyezése máig Magyarország legjobb alpesisí-eredménye az ötkarikás játékokon.
– Számos sikert tudhat maga mögött. Melyeket emelné ki?
– A világkupákon szerzett két harmadik helyezésem nagyon fontos számomra, hiszen ott a világ legjobbjai között állhattam dobogóra. De talán mégis a 2014-es olimpiai hetedik helyem az, amire a legbüszkébb vagyok. Magyarországon sokan szkeptikusan fogadták a célkitűzésemet, de sikerült bebizonyítanom, hogy a megfelelő munkával és hozzáállással nagy eredményeket lehet elérni még sízésben is, ahol nem tartozunk a hagyományos nagyhatalmak közé.
– Mit nyújtottak önnek ezek az évek?
– A legnagyobb ajándék, amit a sporttól kaptam, a kitartás és a problémamegoldó képesség. Rengetegszer kerültem nehéz helyzetbe, gyakran voltam magamra utalva, és megtanultam, hogy nem szabad feladni. A céljaimért, álmaimért küzdeni kell – ezt nemcsak a sportban, hanem az élet más területein is hasznosítani tudtam és tudom.
– Pár éve hazaköltözött, gyakran láthatjuk különböző városi sportrendezvényeken. Mivel tölti a mindennapjait?
– Miután befejeztem a versenysportolást, egy ideig elnökként dolgoztam a Magyar Síszövetség élén. Maradtam tehát a sí világában, és ez azóta is így van. 2020-ban hazaköltöztem szülővárosomba, Csíkszeredába, és Bónis Annamáriával közösen létrehoztuk Erdély egyetlen műanyag sípályáját. A KidsSport egyesület keretében kezdőket és haladókat oktatunk sízésre, emellett megalapítottuk a versenycsapatunkat is, ahol 25 gyermek fejlődését segítjük. A mindennapokban a csíkszeredai polgármesteri hivatalban dolgozom, sportesemények szervezésével foglalkozom. A Running Festival Csíkszereda futóverseny és az Év Sportolói Gála például hozzám tartozik. A sport abbahagyása után tehát megújult szerepben, de ugyanúgy a sport tölti ki az életemet.
– Hiányzik a versenysport?
– Természetesen a versenyek hangulata és az ezzel járó izgalom hiányzik valamennyire, de úgy érzem, sikerült megtalálnom az új helyemet. Most már a pálya másik oldalán állok: gyermekekkel foglalkozom, és segítek nekik elindulni azon az úton, amit én már végigjártam. Látni a fejlődésüket, a lelkesedésüket, hatalmas öröm számomra.
– Mire emlékszik vissza legszívesebben a sportpályafutásából?
– A legkedvesebb emlékem természetesen az olimpiai hetedik helyezésem – azt az érzést sosem fogom elfelejteni! De ami még különleges számomra: minden egyes napfelkelte, amit a pályafutásom alatt a sípályáról láthattam. Szerettem a nap első fényeiben egyedül lenni a hegyen, az elsők között sízni a frissen ratrakolt pályán. Ezek az apró, csendes pillanatok ugyanolyan fontosak számomra, mint a dobogós helyezések vagy az elismerések.
