Hirdetés

Ilyés Ferenc: Mindig lehet fejlődni

Jakab Árpád
Ilyés Ferenc: Mindig lehet fejlődni
Fotó: MKSZ

Idén áprilisban lesz három éve, hogy ő vezeti a Magyar Kézilabda-szövetséget: vagy szerencsés csillag alatt született, vagy valamit nagyon jól csinál, de akárcsak egykor a kézilabdapályán, sportvezetőként is sikeres évek vannak mögötte. Ennek ellenére Ilyés Ferenc azt vallja: sosem szabad leállni, mindig van hová fejlődni.
2024-ben a város szülötte, a kézilabdázóként 229-szeres magyar válogatott Ilyés Ferenc is bekerült a székelyudvarhelyi díszpolgárok illusztris társaságába. Mint mondta, hatalmas megtiszteltetés számára ez a cím, hiszen „innen indultam, itt vannak a gyökereim”.
– Játékosként mindig úgy léptem pályára, hogy határon innen és túl minden magyart büszkévé akarok tenni. Köszönöm a rengeteg szeretetet, amit tőletek is kaptam és kapok. Mindezt már nem a pályán, hanem a Magyar Kézilabda-szövetség elnökeként próbálom visszaadni mind a magyar kézilabdának, mind Székelyudvarhelynek és az udvarhelyi kézilabdásoknak – utalt Ilyés arra, hogy az általa elnökölt Együtt növünk fel! Alapítványon keresztül szakmailag és anyagilag is segíti az udvarhelyi kézilabdázást.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


MKSZ-elnöksége során történt meg az, amire korábban húsz éve nem volt példa: negyedszer szerepelt egy olimpián a magyar női és a férficsapat is.
– Óriási boldogság volt, hogy mindkét csapatunk kiharcolta a párizsi részvételt, ráadásul hazai pályán – mondta.
A férficsapat olimpiai szereplése kapcsán kiemelte, hogy a csoportban a magyarok előtt végzett négy csapat közül csak egy, a végül győztes dán jutott be az elődöntőbe. Ilyés fájlalja, hogy a norvégok ellen a végjátékban nem volt szerencséjük, hiszen egy győzelem esetén az egész torna végkimenetele megváltozhatott volna, és dicsérte a csapatot, amiért teljes erőbedobásra késztették a papíron esélyesebb dánokat és franciákat.
– Semmivel sem éreztem magunkat gyengébbnek az olimpia legtöbb csapatánál. Javulni persze mindig lehet, és biztos vagyok benne, hogy tovább fejlődik a férfiválogatott – jelentette ki.
Az olimpiai hatodik női válogatottról úgy vélekedik, hogy komoly fejlődésen ment át, a férfiakhoz hasonlóan fantasztikusan küzdött minden meccsen, hozta azokat a sikereket, amelyek a negyeddöntőbe jutáshoz kellettek.
– A svédek elleni negyeddöntő külön történet, nagyon sajnáltam, hogy nem jött össze a végjáték, mert a rendes játékidőben szerintem önmagát múlta felül a csapat. Sok gratulációt kaptunk a helyszínen is, mindenki elismerte, hogy a torna legfiatalabb válogatottjával milyen remek összképet sugárzott magáról a magyar válogatott, Klujber Katrin pedig – mindkét tornát figyelembe véve – az egyetlen játékos volt az All Star-csapatokban, aki nem a legjobb négy közé jutott együttesek egyikéből került ki – fogalmazott Ilyés a női válogatott kapcsán.
A célkitűzésekről szólva Ilyés Ferenc azt mondja, természetesen a Los Angeles-i olimpiára való kijutás a cél, de ez többszörösen nehéz lesz: egyrészt egyre több országban fektetnek még több energiát, tudást, forrást a sportágba, másrészt azt is figyelembe kell venni, hogy a házigazda amerikai válogatottak rendezőként „elvisznek” majd egy-egy helyet 2028-ban.
De ne csak a felnőttekről ejtsünk szót, hiszen a magyar utánpótlás-válogatottak tavaly világelsők lettek a korosztályos világversenyek eredményei alapján. A nők mezőnyében a magyar serdülőválogatott a svédországi Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, akárcsak az ifjúsági válogatott a kínai világbajnokságon. A juniorválogatott az észak-macedóniai vb-n ezüstérmet nyert. A férfiaknál a magyar ifjúságiak bronzérmet szereztek a monte­negrói kontinenstornán, a juniorok pedig a 12. helyen zártak a szlovéniai Eb-n.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!