Orendi István kisgyermekként került – szerinte „kissé távoli” – kapcsolatba a zenével, ám a népzene manapság már minden pillanatban vele van. Szerepe az udvarhelyszéki népzene- és néptáncoktatás fejlesztésében megkérdőjelezhetetlen, számos fiatal került kapcsolatba a népzenével általa, ugyanakkor több rendezvény is a nevéhez fűződik.

István több mint tíz éve az Udvarhely Néptáncműhely vezetője, ez idő alatt pedig nemcsak a Néptáncműhelyt koordinálta, de nagy szerepe volt a székelyudvarhelyi táncház újraélesztésében is. Két társával, Kinda Botonddal és Marthy Zoltánnal közösen megalapították a Kaszaj együttest, később pedig a Kaszaj Egyesületet, valamint az udvarhelyi népzenészképzés és népdaloktatás elindítása is a nevükhöz fűződik.

– Eleinte más városokból kellett népzenészeket hívni Székelyudvarhelyre, a 2013-ban elindított mozgalom után azonban fellendült a népzenészoktatás a térségben, olyannyira, hogy mára már több zenekar is aktívan működik a városban, emellett számos népzenész is fellelhető a táncház világában. A város és a térség bevonása a táncházmozgalomba annyira jól sikerült, hogy 2017-ben, Székelyudvarhelyen megszerveztük az 1978-ban életre hívott, majd egy időre feledésbe merült táncháztalálkozót, amelyet azóta is évente tartunk, immár a Hagyományok Háza közreműködésével és támogatásával

– részletezte Orendi István. 

Az Erdélyi Táncháztalálkozó ma már elmaradhatatlan eseménye az őszi időszaknak, évről évre sokakat megmozgat, és ilyenkor nemcsak a városlakók élvezik a település különböző helyszínein felcsendülő népi dallamokat, hanem Erdély számos pontjáról látogatnak ide érdeklődők, résztvevők, zenészek és táncosok is. A találkozó idejére Székelyudvarhely a népzene fővárosává válik, főként akkor, amikor a városközpontban több száz népzenész egyszerre szólaltatja meg hangszerét.

– A zenével apró gyerekkoromban kerültem kapcsolatba, népzenét azonban csak elsőéves egyetemistaként kezd­tem hallgatni. Egyetemi tanulmányaim idején kezdtem el furulyázni, kezdetben reneszánsz zenét, majd pár év után népzenét játszottam. Bár hagyományos értelemben nem tartom magam zenésznek, a népzene mégis életem elmaradhatatlan része. Úgy gondolom, ez az egyetlen művészet, ami bár számomra megfoghatatlan, mégis minden pillanatban velem van, legyen mindössze egy ritmus vagy akár egy dallam. Napjainkban a népzene egy nagyon fontos kötőanyag a múltunk és a jövőnk közé épített hídban. 

István céljai egyértelműek: a népzene, a néptánc és a hagyományaink továbbvitele, átadása a fiatal generációnak – ezt bizonyítja mindaz, amit az elmúlt tízegynéhány évben megvalósított Székely­udvarhelyen és Udvarhelyszéken. Mint mondta, most már ritkán vesz hangszert a kezébe. S hogy változott-e a ma emberének viszonya a népzenéhez?

– Úgy érzem, kevés vagyok ahhoz, hogy megválaszoljam a kérdést, de abban biztos vagyok, hogy mind a zene, mind a zenehallgatási szokásaink gyökeresen megváltoztak az elmúlt évtizedekben. Ennek ellenére a fiatalokat igenis foglalkoztatja hagyományaink továbbvitele, a népi értékek, legyen az a zene vagy a tánc megtartása. Udvarhelyszéken a néptánc és népzene tanulásában részt vevők száma magáért beszél: a népzene nagyon sokakat érdekel!

– összegezte Orendi István.