E szavakkal üdvözölte Thomas Mannt, a száműzetésbe vonult Nobel-díjas német regényírót József Attila 1937-ben Budapesten: „Az igazat mondd, ne csak a valódit!” A József Attila-i intelmet a szobrászművész munkájára is érvényesnek tartja Bodó Levente, a Szentegyházán élő alkotó, aki – vallomása szerint – kőből, fémből, fából dolgozik, mindig szem előtt tartva az anyag sajátosságait, a benne rejlő lehetőségeket.
Szentegyházán született Bodó Levente, 1949. január 20-án. Édesapja – aki maga is szerette a művészeteket – látta meg fiában a tehetséget és beíratta a megannyi magyar művészt útjára indító marosvásárhelyi művészeti középiskolába. Izsák Márton szobrászművész volt az igazgatója, művészeti életünk jelesei alapozták meg képzőművészeti tudását. Érettségi után a fővárosi művészeti akadémiára jelentkezett felvételire, gondolva, hogy Bukarestben kevésbé számít, mint Kolozsváron, a felvételire jelentkező fia­­­tal etnikai hovatartozása.

Ez 1968-ban történt. Csalódnia kellett, nem vették fel. Így egy évet Marosvásárhelyen, az építészeti technikumban töltött – ahol mint egy interjúban beszámolt róla, nem igazán vették jó néven, hogy amolyan mentsvárként használják az intézetet a művészeti középiskola sikertelenül felvételiző diákjai –, majd a következő esztendőben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára nyert felvételt. Kós András és Vetró Artúr tanítványa volt, mesterének Vetrót tartja, s nemcsak a művészet, hanem a pedagógiai módszerek tekintetében is. 1973-ban szülővárosát, a ma Szentegyháza nevet viselő Vlahicát választotta az egyetem elvégzése után, ott teljesítette ki sokszínű, igen termékeny alkotói munkásságát és művészetpedagógusi tevékenységét.

Első munkája otthon a művelődési házban egy fonójelenetet ábrázoló falfestmény volt. A rendszerváltásig nem kényeztették el megrendelésekkel, holott jól szerepelt a megyei tárlatokon, művésztelepeket, alkotótáborokat látogatott. Nyilvántartása szerint ebben az időszakban csupán Kovács Dénes festőművész és Ferencz S. Imre építész portréját készítette el bronzban síremlékükre, és 1980-ban megalkotta a lövétei világháborús emlékmű domborművét – amiért aztán meggyűlt a baja az állambiztonságiakkal.

A rendszerváltás után tudott kiteljesedni alkotóművészete, sorra érkeztek a megrendelések monumentális köztéri alkotásokra. Első köztéri műve a Tompa-emlékházra készített plakett volt, amelyet Sütő András avatott fel, Baróton Baróti Szabó Dávid és Gaál Mózes mellszobrát, Vicén II. Rákóczi Ferenc, Székelyudvarhelyen Haáz Ferenc Rezső, br. Eötvös József, Csíkszeredában Apáczai Csere János, Márton Áron, Újfalusi Jenő, Majláth Gusztáv Károly mellszobrát állították fel – hogy csak néhányat emeljünk ki a teljesség igénye nélkül gazdag munkássága eredményeiből.

Domokos Pál Péter egész alakos szobrát Csíksomlyón helyezték el. Az első szobor öntése nem sikerült, így annak büsztrészét állították fel mindaddig, míg ki nem öntötték az egész alakos alkotást. Sajnos parázs vita alakult ki a szobor elhelyezése körül, s a kegytemplommal szembeni parkolóból a Szent István Gyermekotthon elé költöztették.
Bodó Levente megmaradt a fém meg a kő bűvöletében és abban a hitben, hogy a szobrász az örökkévalóságnak szeretne szobrot emelni. Igazat, nemcsak valódit.