Molnár Szabolcs 1978-ban született Gyergyószentmiklóson. Zenetanár, népzenész, az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesületének alapítója és elnöke, az Erdélyi Hagyományok Házának külső szakmai munkatársa. 2025-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kallós Zoltán-díjban részesítette.

Elemi tanulmányait Gyergyóremetén végezte, tízéves koráig ott élt családjával, közben nekifogott hegedülni is. 1988-ban költöztek Csíkszeredába, 1996-ban végzett a Nagy István Művészeti Középiskola diákjaként. Középiskolás évei­ben alapította a Palló zenekart, amellyel 1995-ben első helyezést nyertek a bukaresti Hora nemzetközi népzenei fesztiválon. Érettségi után a nagyváradi Sulyok István Református Főiskola egyházzene és zenepedagógia szakos hallgatója volt 2001-ig. Ez idő alatt újraszervezte a nagyváradi táncházat, tánccsoportot alapított, gyermektáncházat indított, amely a mai napig működik Csillagocska Alapítvány néven. Ottani tevékenysége elismeréseként zenekarukat Pro Partium díjjal tüntették ki. Államvizsga után, 2001-től a Háromszék Táncegyüttes zenekarvezetője volt 2005-ig, ahol megalapította a Heveder zenekart, mely 2014-ben EMKE-díjat kapott. A zenekarral napjainkig számos országban koncerteznek Európa-szerte és több ízben felléptek az Egyesült Államokban. Mindezzel párhuzamosan 2007-ig a Nagy István Művészeti Középiskola népihegedű-oktatójaként is tevékenykedett.

A Kedves zenekar és a Tarló zenekar az akkori tanítványaiból verbuválódott össze, amelyek a mai napig Erdély elismert népzenekarai. 2001-től napjainkig számos táncszínházi műsornak, elő­adásnak komponált és szerkesztett zenét, többnyire hivatásos együttesek számára. 2004-ben megnősült, felesége dr. Molnár Orsolya, akivel négy gyermeket nevelnek Csíkszeredában.

2005-től a borospataki Gyimesi Skanzen turisztikai menedzsereként is dolgozik. Számos tábor, fesztivál szervezése fűződik nevéhez: 2006-tól az Erdélyi Táncházzenészek Találkozója (melynek mintájára ma már Budapesten, Vajdaságban és Felvidéken is szerveznek hasonlót), a borospataki családos tábor, táncházas szilveszterek, gyimesi estek. Számára a zene az élet egyik legfontosabb fűszere, nélküle szegényebb, „íztelenebb” lenne az élet. Az érzelmeink legjobb kifejezője, erősítője vagy éppen nyugtatója – vallja. 

– A népzene életem része. Neki köszönhetem azt, aki vagyok! Emellett egy hatalmas kincs, ami a sok évszázad alatt drágakővé csiszolódott. Arcot, identitást ad nekünk, kiforrott szövegei nagy költők verseivel versenyez. Inspiráció forrása az újabb alkotásokhoz. Emellett ebben igazi világnagyhatalom vagyunk, több mint 200 000 lejegyzett népdalunk van. A népzene nem csak mulatásra jó, álomba ringat, búra, bánatra, szerelmi csalódásra, imádságra, azaz szinte mindenre is kiváló. Feleségem mondta, hogy számomra a zenélés egyfajta meditáció is, valószínűleg azért zenélek gyakran csukott szemmel. Meggyőződésem: ha úgy zenél az ember, hogy az önmagának is tetszik, akkor az a hallgatóságnak is tetszeni fog.

Mint mondta, a mai világban könnyű a zenéhez hozzáférni, ám ez nem volt mindig így. Ezelőtt pár generációval az embernek ritkán volt lehetősége zenét hallani. A templomban, vásárban, lakodalomban, bálban volt csak lehetőségük, s ezek bizony nem mindennapi alkalmak voltak, valószínűleg jobban is értékelték. A minőségi élő zene azonban ma is ritka,  és ezért értékes is.

– Hogy mi lesz a népzene sorsa? Nem féltem a népzenét. Miután úgy tűnt, hogy egy kihaló dologról van szó, egyre több fiatal tanulja és kerül kapcsolatba vele, többek között a táncházmozgalomnak köszönhetően. A kiváló adatközlő énekesek, zenészek tudományát sok fáradhatatlan népzenegyűjtő örökítette meg. Emellett népzeneműhelyek működnek Erdély-szerte, ahol lehetőség van nagyon jó tanároktól tanulni a népzenét. A gyorsan változó világ kihívására, úgy tűnik, a népzene, néptánc megtalálta a maga alternatív medrét a táncházmozgalmon keresztül.