Hirdetés

A 2000-es évek divatja

A kétezres évek vízválasztó volt az emberiség számára, nem csupán azért, mert új évezredbe léptünk, hanem azért is, mert már rögtön az elején súlyos következményekkel járó események történtek. A divatra sem a harmónia volt a jellemző.

Kovács Andrea
A 2000-es évek divatja
Fotó: pinterest.com

A 2001. szeptember 11-én történt sokkoló terrortámadások azonnal rányomták bélyeg­ü­­ket a modern kori történelemre, és mind a mai napig hatással vannak a mindennapokra. Ennek következtében kez­­­dődött el az iraki és afganisztáni háború is. Ebben az évtizedben a politikai színtéren is meghatározó események történtek, ekkor csatlakozott az Európai Unióhoz Magyarország és Románia.
Akik a huszonegyedik század első évtizedében látták meg a napvilágot, már a digitális világba születtek bele, ahol nem divatlapokból, hanem az utcáról és a virtuális térből, közösségi médiából inspirálódnak a divatot illetően. Ennek a mondhatni individualista generációnak a 2000-es évek divatja egy új trendet jelent, nem pedig egy letűnt korszak elfelejtett esztétikáját.

A 2000-es évek divatja

Nem mindennapi trendek
Ha néhány szóval kell jellemezni a 2000-es évek divatját, azt mondhatnánk, hogy bohém, laza, de a legkevésbé sem harmonikus vagy egyhangú. Gyakran emlegetik, hogy egyes di­­vatirányzatok bizonyos időközönként újra és újra visszaköszönnek, így a kétezres években a trapéznadrágok újra virágkorukat élték. Emellett nagyon divatos volt a térdnadrág, amelyet télen hosszú csizmával, harisnyával viseltek, de a minél rövidebb derekú, hasat és derekat mutató csípőnadrág is hódított.
A plüss anyagú melegítők akkoriban nem csupán otthoni viseletként voltak ismertek, szórakozni és munkahelyre egyaránt hordták. A 21. század elején fénykorukat élték a fodros szoknyák, a flitteres ruhák és felsők, illetve hatalmas trend volt a boleró, amely mindössze két kar- és egy vékony hátrészből állt.
Színek és minták terén nagyon elterjedt volt a rózsaszín, a terepminta, az ezüst, de a neonszíneket se mellőzték.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Mit viseltek?
A kétezres években a nők körében nagyon divatosnak számított a ruha és bő szárú vagy trapéz farmernadrág kombinációja, mely egész évben kihasználható viselet volt, nyáron szandállal, télen csizmával és kardigánnal. Menő volt a csőtop és magas derekú nadrág kombináció, és a neccanyagok is újra hódítottak, nem csupán harisnyaként, de felsőként is.
Kiegészítőkből sem volt hiány, mindenki sapkát és kalapot viselt, gyakorlatilag nem volt olyan összeállítás, amelyhez ne lehetett volna felvenni ezeket. Hódítottak a szegecses övek, hatalmas övcsatokkal, gyakran két övet viseltek. A nyakkendő is bárhova, bármikor felvehető volt, nők és férfiak egyaránt viselték, nyakba akasztva, öv gyanánt vagy egyéb kiegészítőt helyettesítve. A ma már kifejezetten furcsának tűnő műanyag órák és „légyszemüvegek” állandó részét képezték bármelyik szettnek, akárcsak a testláncok. Cipők terén is igen színes volt ez a korszak, magas sarkú edzőcipő, magas talpú papucsok, minisarkú cipők, színes műanyag szandálok mind divatosak voltak.
A hajtrendet a széles, lehetőleg feltűnő melírcsíkok és a középen felzselézett frizurák uralták, a nők gyakran viseltek kislányos, pillangós hajcsatokat.

A 2000-es évek divatja



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!