Videó - Faházak építését szorgalmazza a megyei önkormányzat

Faházak építését szorgalmazza a Hargita megyei önkormányzat – hangzott el Hargita Megye Tanácsának a januári – erdőgazdálkodásról szóló – konferenciáját beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyet a csíkszeredai megyeházán tartottak.

Vlaicu Lajos
Videó - Faházak építését szorgalmazza a megyei önkormányzat
Az egynapos konferenciát január 27-én tartják a megyeházán Fotó: Cilip-Szilágyi Dalma-Orsolya

Hargita Megye Tanácsát érdekli a fafeldolgozók sorsa, a korábban tapasztalt folyamatos hatósági razziákat követően a megyei önkormányzat fokozottan odafigyel a problémára, ezért is szorgalmazza a faházak építését – mondta Borboly Csaba megyeelnök.

A hatósági rajtaütésszerű ellenőrzéseknek is tulajdonítható az, hogy számos engedéllyel rendelkező fafeldolgozó bezárt, míg mások profilt módosítottak, és az osztrák óriáscéghez szállítják a fát. Ugyanis leginkább a munkájukat tisztességesen végző személyeket ellenőrizték, másrészt a jogszabályok és azok hibás alkalmazása lehetővé tette a falopás virágzását. Fontos lenne felkarolni a helyi kis- és középvállalkozókat azáltal is, hogy ismét fából építünk házakat. Ehhez támogatást szeretnénk nyújtani a továbbiakban, és a mérnöki egyetemeket is be kellene vonni, hiszen egyelőre a faépítmények kevésbé népszerűek környékünkön. Hátha az uniós zöld átállás elősegíti a továbbiakban a trend megfordulását – fejtette ki az elöljáró.

Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége igazgatója szerint a közbirtokosságok, Hargita Megye Tanácsa és a fejlesztési ügynökség együttműködése a jövőben elősegítheti a közösségek gazdasági fejlődését.

A pályázati útmutatók közvitája közben olyan módosítások végrehajtásán dolgozunk, melyek lehetővé teszik a közbirtokosságok pályázását, hiszen rendelkeznek a szükséges területtel, tőkével. Természetesen fontosnak tartjuk, hogy a közbirtokosságok olyan fejlesztésekhez és pályázati forrásokhoz jussanak hozzá, amelyek munkahelyeket teremtenek, és hozzájárulnak a fiatalok itthon maradásához – mondta az igazgató. Hozzátette: az utóbbi években együtt dolgoznak a közbirtokosságokkal, sikerült fontosabb problémáikat Brüsszelbe vinni, az Európai Parlament elé tárni. Többek közt a Natura 2000 területek gondjairól, a nagyvadak okozta károkról, illetve az erdei gyümölcsök hasznosításában rejlő gazdasági lehetőségekről tájékoztatták az uniós döntéshozókat.

Elekes Mózes erdőmérnök ugyanakkor az önkormányzat által januárban megszervezett konferencia kapcsán megjegyezte: az erdő globális, európai és országos szinten is különleges figyelmet kap a benne rejlő kiaknázatlan erőforrások miatt.

Románia erdei olyan tőkét jelentenek, amelyek értékét a társadalom számára nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatások folyamatossága határozza meg. Románia erdőterülete a Nemzeti Erdőállomány-nyilvántartás szerint hétmillió hektár, de a terület 29 százaléka erdősített, ami az Európai Unió 39 százalékos átlaga alatt van – ismertette az adatokat a szakértő.

Madár Zsolt, a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás vezetője, aki a konferencia digitalizációs paneljéért felelős szervező, elmondta, hogy az általa vezetett panelbeszélgetéseknek azért van létjogosultságuk, mert a digitális technológia óriási fejlődési potenciált jelent az erdőgazdálkodás terén, az erdőtervezéstől egészen a használatig. Kopacz Emőke, aki a konferencia harmadik panelbeszélgetését fogja moderálni, a környezetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet.

Az egynapos konferenciát január 27-én tartják a megyeházán, ahová várják a jelentkezőket egészen január közepéig.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!