Hirdetés

Városi ingatlanok helyzetét rendezték Gyergyószentmiklóson

A gyergyószentmiklósi képviselő-testület áprilisi soros ülésén elsősorban a városi ingatlanok jogi helyzetének rendezése került napirendre. Emellett előrelépés történt egyes fejlesztések kapcsán is, ugyanakkor néhány tervtől – pénzhiány miatt – kénytelenek voltak elállni.

Barabás-Pál Hajnalka
Városi ingatlanok helyzetét rendezték Gyergyószentmiklóson
Fotó: Barabás Pál Hajnalka

Az ülés első témája volt a Both váránál található víztározó és a hozzá tartozó telek helyzete. A város vízhálózatának fejlesztése nyomán itt nyomásfokozó állomást kellene telepíteni, ám mivel a terület még nincs a városra telekkönyvezve, nem lehet szerződést kötni az áramszolgáltatóval.

A szociálislakás-helyzet is terítékre került. Több mint 130 igénylés érkezett, ezek rangsorolását elfogadták, így a két legtöbb pontot elért pályázó kaphatja meg a jelenleg elérhető két üres lakást. A téma kapcsán ismét felvetődött, miért áll üresen a sok éve elkészült, 43 lakásos szociális tömbház. A városvezetés tájékoztatása szerint az évek alatt leromlott az épület állapota, miután ismeretlen tettesek megrongálták, többek között fűtőtesteket is elloptak. Ahhoz, hogy használni lehessen az apartmanokat, nemcsak műszaki, hanem jogi problémákat is meg kell oldani. Nagy Zoltán polgármester emlékeztetett: 2020 előtt nem is csatlakozhattak volna az áramszolgáltatóhoz, mert csak akkor kapták meg a jóváhagyást a csatlakozásra. Leghamarabb ősszel, alapos felújítás után lehetne használatba adni az egyik lépcsőház lakásait, hangzott el az ülésen.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Fejlesztési ügyekben is történtek előrelépések: elfogadták a Makkos és a Temető utca korszerűsítésére készült aktualizált dokumentációkat. A város még két évvel ezelőtt nyert el 4,2 millió lejes támogatást ezek felújítására az Anghel Saligny program keretében. A dokumentációk elfogadásával közelebb kerültek ahhoz, hogy szerződést köthessenek a fejlesztési minisztériummal, és további közbeszerzések után ősszel megindulhasson a kivitelezés. Folyamatban van a programhoz tartozó további hét utca dokumentációinak frissítése is.

Az ülésen arról is döntés született, hogy a városi szennyvíztisztító telep jogi helyzetét rendezik, hogy bekerülhessen a város közvagyonába. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy napelempark létesítésére tudjanak pályázni a helyszínen.

A Vaskertes iskolának hivatalosan is átadták az épület és a hozzá tartozó terület adminisztrálási jogát. Korábban ezeket nem a jogszabályoknak megfelelően adták használatba, most viszont törvényes keretek közé helyezték a használatot. Hasonló lépések várhatók a város többi oktatási intézményének esetében is.

A képviselők úgy döntöttek, hogy felbontják a fejlesztési minisztériummal 2022-ben kötött szerződést, amely egy huszonnégy apartmanos, energiatakarékos tömbház építését célozta. Akkor egészségügyben és oktatásban dolgozók szolgálati lakásának pályázták meg az építést, közben viszont szociális jellegűre változtatta a minisztérium a majdani kedvezményezettek helyezetét. De nem emiatt, hanem az igen nagy önrész miatt mondtak le a szerződésről: bár a támogatás összege kilencmillió lej lett volna, a város további 26 milliót kellene vállaljon az építkezéshez, ezt nem vállalták.

Hasonló okokból mondtak le a Kárpátok utcai – jelenleg a lakosságnyilvántartónak és orvosi rendelőknek helyet adó – épület szociális szolgáltatói központtá alakításáról is. Az ehhez szükséges kétmillió lejes önrészt is más, fontosabb beruházásokhoz használják majd fel.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!