Újjászülető kutak

HN-információ
Karbantartási munkálatokat végeztek a fürdőtelep bejáratánál lévő 4-es forrásnál. A továbbiakban széles körű tatarozásra készülnek a főtéren lévő források környékén, ehhez első lépésként elkészíttetik a kivitelezési terveket. A Lázár (6-os), a László (5-ös), a Boldizsár (3-as), a Kossuth (10-es) és a Petőfi (11-es) források kivitelezési terveit készítteti el idén a borszéki önkormányzat, hogy jövőre elkezdődhessen az említett épületek teljes körű felújítása. – Megegyezés született az Ásványvizek Országos Társaságával (SNAM) néhány forrás 15 évre szóló átvételéről. Ezek műemlék épületeknek számítanak, ezért a tervezés és engedélyezés folyamatait indítjuk el ebben az évben, hogy jövőre megújulhassanak – közölte érdeklődésünkre Mik József polgármester. Elmondta: a tervek szerint újjáépítik a piaci és az egykor méltán népszerű Lobogó-fürdő melletti forrásokat is. A felújítandó források mindegyike látogatható, vizeik számos gyógyhatással rendelkeznek. A borszéki ásványvizek többnyire kalcium-magnézium-hid­ro­gén­karbonátos típusúak, némely forrás magasabb nátriumtartalommal rendelkezik. Ivókúrában az emésztőszervi megbetegedésekben, máj-, vese-, hólyag- és epebántalmakban szenvedőknek, cukorbetegeknek, vérszegényeknek, elhízás esetén ajánlott a vizük. Fürdőkúrában mozgásszervi panaszokra, ízületi és izomfájdalmakra, valamint a vérkeringés javítására javallottak.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!