Új turistaútvonalak a Gyilkos-tóhoz

HN-információ
Több mint ötven kilométeren jelölt turistaösvényekkel bővült a természetjárók örömére a gyergyói térség. A Gyilkostó Adventure Egyesület a visszajelzésekre válaszolva tette egész évben járhatóvá az Erőss Zsolt teljesítménytúra útvonalainak egy részét. A projektet a jövőben is folytatni szeretnék. – Eddig öt alkalommal szerveztük meg a nagy népszerűségnek örvendő Erőss Zsolt teljesítménytúrát a Gyilkos-tóhoz. A résztvevők közül sokan más alkalommal is visszatértek Gyergyószentmiklósra, és felkeresték a polgármesteri hivatal turisztikai irodáját, mert szerették volna barátokkal, családtagokkal újra végigjárni  a túra útvonalait. Innen jött az alapötlet, hogy egész évben járhatók legyenek ezek az ösvények, megfelelő eligazításokkal, térképekkel, jelzésekkel – mondta el sajtótájékoztatón Simon László, a Gyilkostó Adventure Egyesület vezetője. Hozzátette: turisztikai táblát helyeztek el a négyes kilométernél, valamint egy 20 és egy 30 kilométeres nyomvonalat jelöltek ki, ahol az ösvények mentén újrafestették a jelzéseket, fényvisszaverő anyagból készült táblákat, valamint térképet helyeztek el, amely különböző színekkel jelöli a két távot a Gyilkos-tóig. A megvalósításhoz szükséges anyagi költségeket Hargita Megye Tanácsának pályázatából fedezték; a megvalósítás partnerei Hargita Megye Tanácsa Hegyi- és Barlangmentő Közszolgálata, valamint az Erdélyi Kárpát-Egyesület gyergyói osztálya voltak. – Számunkra prioritás a turistaösvények kiépítése és a biztonságos hegyi turizmus megvalósulása; a megyében számos tematikus turistaösvény van, amelyek felújítása és karbantartása folyamatos feladatunk. Emellett az Oltár-kőn elhelyezett, majd ismeretlen tettesek által eltüntetett Erőss Zsolt-emléktáblát is újraállítottuk, biztonságos helyre tettük. Fontosnak tartjuk a teljesítménytúrák támogatását és továbbgondolását is – fogalmazott Fekete Örs, a hegyi- és barlangmentő közszolgálat vezetője. A projektet jövőre is folytatnák, hogy a teljes ösvényrendszert elláthassák megfelelő jelzésekkel, eligazodási pontokkal. A Gyilkostó Adventure Egyesület idén felszerelésvásárlásra is pályázott: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával olyan szerszámgépeket vásároltak, amelyek egész éves munkájukat megkönnyítik. A 2005-ben létrejött egyesület fő tevékenysége a Súgó-barlang gyámságához, valamint a barlangászás tevékenységeihez kötődik, emellett aktívan részt vállal az öko- és kalandturizmus népszerűsítésében is.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!