Térségi nap

HN-információ

Az önkormányzati választáson kapott szavazatokat köszönte meg elsőként a sajtón keresztül Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a csütörtöki gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatón. A megye újraválasztott vezetője térségi nap keretében látogatta végig a gyergyószéki településeket.

Az hogy Csergő Tibort választotta polgármesterévé Gyergyószentmiklós, és lesz egy RMDSZ-többségű önkormányzati testülete a városnak, azt eredményezheti Borboly Csaba szerint, hogy a helyi és a megyei önkormányzat együttműködése jobban kiteljesedik, több tartalommal telik fel
– Folytatjuk, amit vállaltunk a kampányban, a csütörtök lesz a Gyergyó-térségi nap amikor itt megnézzük hogy milyen gondok, kihívások, eredmények vannak – mondta Borboly Csaba.
A legnagyobb kihívás most, hogy integrált projekteket készítsenek elő, amelyben csíki, gyergyói és udvarhelyszéki települések is részt vehetnek.
– Nagy kihívás a munkahelyteremtés, illetve a felkészülés az autópálya megépítésére, az ezzel járó hatásokra. Nagyívű projekteket kell készíteni, mint a terelőutak megépítése, hogy továbbra is biztonságos legyen a közlekedés, emellé pedig fontos a gazdasági egységek, beruházási lehetőségek idevonzása a jobban fizető munkahelyek létrehozásáért. A szakképzésre, a fiatalokra, a pályaorientációra nagyobb figyelem jut majd ebben a mandátumban – mondta a megyeelnök. 
A Békási-szoros kapcsán Borboly elmondta, határidőn belül benyújtották a kérést a rendkívüli jogorvoslatért a ploieşti-i ítélőtáblánál, és egy másik szálon is terveznek elindulni.
– a Békás-szorosért továbbra is erőteljesen dolgozunk. Illetve Csergő Tiborral már beszéltünk róla, hogy a teljes Gyilkostó, Nagyhagymás, Egyeskő térségének, hátra egészen a csángó vidékig, a közös tudatos fejlesztésére szükség van – mondta Borboly és kifejtette, egy térségi rendezési terv elkészítését tervezi erre a vidékre közösen az érintett önkormányzatokkal a fenntartható turizmus érdekében. 
Az Úz-völgyébe október 25-re bejelentett felvonulás kapcsán elmondta, levelet intéztek a Hargita és Neamţ megyei csendőrségekhez, prefektusi hivatalokhoz, rendőrségekhez és közegészségügyi igazgatóságokhoz, hogy állítsák le a „szomszédok” rendezvényét, hiszen a provokáció szándékán túlmenően ez az emberi életre is jelenthet veszélyt a pandémia idején.
Szintén tegnap írta alá a Gyergyó-térségre vonatkozó hóeltakarítási szerződéseket Borboly Csaba 147 kilométernyi megyei útra, több mint másfél millió lej értékben.
– November 15-ig a megyei tanács utasítására avatkoznak be az utakon, utána napi rendszerességgel végzik a téli karbantartást majd – mondta ennek kapcsán a megyei önkormányzat elnöke.
A megyei utakon végzett munkálatokat is összesítette: Remetén a hulladékrakó felé vezető úton, és a Ditró és Tölgyes közötti megyei úton is dolgoznak, utóbbihoz kicsit késve látott hozzá a kivitelező, de dolgozik.  

 




Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!