Hirdetés

Tanácsülés Gyergyószentmiklóson

HN-információ
Tegnap tartotta soros havi ülését a gyergyószentmiklósi önkormányzat képviselő-testülete, amely többek között az idei második negyedévi költségvetés végrehajtásának elfogadásáról döntött. Látványtánc Európa-bajnokságon értek el szép eredményeket a gyergyói gyermekek – ezzel a köszönetnyilvánítással kezdődött az ülés, majd röviden bemutatták dolgozataikat az önkormányzat, ezen belül pedig Pál Levente önkormányzati képviselő által kezdeményezett ösztöndíj nyertes hallgatói – a program célja az volt, hogy olyan fiatalok nyerjenek támogatást, akik szakdolgozatukat szülővárosukkal kapcsolatos témában írták. A pályázat nyertesei Bajkó Erika, Madaras Kinga és Réti Zsolt, akik elmondták, örültek a lehetőségnek, az anyagi támogatás mellett pedig azt is pozitívumnak tartják, hogy munkájukat újabb helyszínen bemutathatták. Három intézmény – a helyi rendőrség, a Városi Sportklub és az önkormányzati fejlesztési társulás – vezetője is tevékenységi beszámolót küldött a testületnek, amellyel kapcsolatban a tanácsosok kérdéseket tettek fel az intézményvezetőknek. A Városi Sportklub menedzsere, Siklódi Piroska többek között megjegyezte, a megfelelő munka érdekében pluszszemélyzetre lenne szükség. A testület nehezményezte, hogy az intézmény tevékenységi beszámolója mellett nem kaptak – elmondásuk szerint korábban többször is kért – menedzseri beszámolót, így abban egyeztek meg a VSK vezetőjével, hogy ennek utolsó leadási határideje augusztus 3. Kertész László [caption id="attachment_53677" align="aligncenter" width="1817"] Fotó: Kertész László[/caption]  


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!