Szívből-lélekből játszanak negyven éve

Egykori és jelenlegi mun­ka­társai, társulati tagjai körében, időkapszula elhelyezésével, emlékfát ül­tet­ve ünnepelte fenn­ál­lásának 40. évfordulóját a gyer­gyó­szent­miklósi Figura Stúdió Színház.

Barabás-Pál Hajnalka
Szívből-lélekből játszanak negyven éve
Nagy Zoltán polgármester és Albu István színigazgató (j) Fotó: Barabás Pál Hajnalka

A Fordulatok című Figura-történeti tárlat megtekintésével családias hangulatú ünneplés kezdődött a Figura Stúdió Színház egykori és jelenlegi otthonában, az Öntödében. Majd a felújítás alatt álló művelődési házhoz vonultak az ünneplők, ahol faültetéssel állítottak emléket a Figura 40 éves létezésének, és egy időkapszula is a földbe került.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


– Negyvenévnyi alkotás van a színház mögött, 1984-ben, amikor az a kis értelmiségi kör elindította a Figurát, talán nem is álmodták, hogy ekkora pályája lesz – fogalmazott beszédében Nagy Zoltán polgármester, hozzáfűzve, azért szeret a Figura programjain, eseményein részt venni, mert ismerősök, barátok közt érzi magát, a társulat pedig szívből-lélekből játszik. – Nemcsak egy színdarabot látok-hallok, hanem kérdéseket és mély gondolatokat, amelyek túlmutatnak az előadáson, és nekem ez nagyon fontos – fogalmazott.

A polgármester és Albu István színházigazgató együtt helyezte földbe az időkapszulát és ültette el az emlék-fenyőfacsemetét. Albu közölte: nem tudja, mi van az időkapszulában, nem is szeretné, hiszen bízik benne, hogy újabb 40 év múlva jelen lehet a kinyitásánál is.

Szívből-lélekből játszanak negyven éve

– Én abban hiszek, hogy a színház azért a közösségért van, amelyben létezik. Ez az elsődleges szempont, mi is ebből próbálunk kiindulni – elsősorban Gyergyószentmiklósért, az itteni közösségért létezünk. A színház lehetőséget ad kicsit másképp látni a világot, kritikusabban tekinteni rá, elgondolkodni magunkon, azon, ahogy élünk, és azon, amin változtatnunk kellene. Én azt látom, hogy ennek meg is van az eredménye itt – mondta a Figura mai szerepéről a színházigazgató.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!