Szent Miklós szellemiségét idézték meg Gyergyószentmiklóson

HN-információ
A Szent Miklós-templom búcsúja és a hagyományos ünnepi körmenet jelentette hétfőn délelőtt a gyergyószentmiklósi városünnep központi elemét. A szentmise után a körmenet imádságos lelkülettel kísérte az ökrös szekéren elhelyezett Szent Miklós-szobrot, a jóságos püspök szellemiségével felvértezve járták útjukat. Szent Miklóssal való találkozásaink nem csupán emberi élményt kell jelentsenek számunkra, hanem valamiképpen sugározniuk kell felénk Isten közelségét, nagylelkűségét, végtelen szeretetét – fogalmazott ige­hir­detésében Laczkó-Dávid Anaklét Ferenc-rendi szerzetes, a gyer­gyó­szárhegyi ferences kolostor és templom házfőnöke. Kifejtette: hálával tartozunk Szent Miklós püspök létéért, akit Isten rejtett, szép ajándékként küldött hozzánk, hogy példáját kövessük, lelkületét gyakoroljuk. A gyergyószentmiklósiak ünnepelni, hálát adni gyűltek össze a város védőszentjének ünnepén: mindazok, akik nem tudtak jelen lenni, a helyi Gyergyó TV élő közvetítésével kapcsolódhattak be az ünneplésbe. Az idei városnapok meghívottja Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete volt. A szentmise végén a jelenlévőkhöz szólva elmondta: a járvány okozta helyzet miatt a kilenc magyarországi testvértelepülés küldöttségei nem tudnak jelen lenni, így nagykövetként, Magyarországot képviselve közvetíti az anyaország szeretetét, testvéri megbecsülését. – Az évente visszatérő Szent Miklós-körmenet arra hív meg bennünket, hogy a püspök szellemével legyünk képesek járni utunkat életünk minden napján. Imádságos lelkületben, tanúságtevőként veszünk részt ebben a szimbolikus cselekedetben – mondta Dávid György főesperes-plébános. A fúvószenekar által kísért körmenet után a himnuszok eléneklésével zárult az idei búcsús ünnep. Az ünnepi szentmisét és körmenetet követően Zákonyi Botond nagykövet Csergő Tibor András polgármesterrel közös sajtótájékoztatót tartott. – Felértékelődnek az ünnepek, a találkozások a világjárványban – fogalmazott Zákonyi Botond, és segítő szándékáról, együttműködéséről biztosította a várost. Csergő Tibor András arra hívta fel a nagykövet figyelmét, hogy nyitott a város a magyarországi beruházók előtt is. A jövő évi magyarországi választásokat érintve arra mutatott rá a nagykövet, nincs rossz helyzetben az erdélyi magyarság jelenleg, az RMDSZ kormányzati szerepének köszönhetően. – Megvan a lehetőség, hogy most egyszerre két országban is kormányzati szerepet tudhasson magáénak az erdélyi magyarság – mondta Zákonyi, és arra buzdította a kettős állampolgársággal rendelkező személyeket, vegyenek részt a választáson, hiszen „egy parlamenti választás a demokrácia ünnepe”.

Barabás-Pál Hajnalka Boncina-Székely Szidónia

 


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!