Hirdetés

Százhuszonöt éves a gyergyószentmiklósi református templom

Idén októberben lesz 125 éve annak, hogy megépült Csík vármegye első protestáns temploma, a gyergyói reformátusok kérésére. Egy egész éven át ünneplik Gyergyószentmiklóson a jeles évfordulót, több tematikus programot szerveztek már meg, és még többet ezután tartanak meg. 

Barabás-Pál Hajnalka
Becsült olvasási idő: 4 perc
Százhuszonöt éves a gyergyószentmiklósi református templom
A 125 éves gyergyószentmiklósi református templom. Egy éven át ünneplik Fotó: Barabás-Pál Hajnalka

„Isten dicsőségére épült 1899 évben, javíttatott 1965 évben” – áll a gyergyószentmiklósi református templom bejárata fölötti márványtáblán. Egy egész évet szentel a gyergyószentmiklósi református egyházközség, hogy megünnepelje temploma építésének 125. évfordulóját. 

– Mivel ez a Csík vármegyében épült első protestáns templom, úgy gondoljuk, hogy az évfordulónak a város határain túlmutatóan is jelentősége van, de nyilván elsősorban az ide tartozó református híveknek fontos, hogy a hasonló mérföldköveket megünnepeljük

– közölte Mátyás István, az egyházközség lelkipásztora.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Mint részletezte, az épület fennállásának megünneplésén túl kiemelten fontosnak tartja, hogy a gyülekezet saját lelki megújulására törekedhessen, illetve hogy elfogadottságát, láthatóságát erősítse. A tiszteletes rámutatott, a gyergyószentmiklósi reformátusok aránya megegyezik a romániai magyarság arányával, és gyakran tapasztalják, hogy a katolikus többség igen keveset tud a reformátusokról, ezen változtatnának.

Már tavaly októberben elkezdődött az évforduló apropóján szervezett rendezvények sora,

és az évfordulóig rendszeresen kínálnak imaalkalmakat és más eseményeket. Októberben minden kora reggel imaalkalmat, elcsendesedést tartottak, ez annyira népszerűnek bizonyult, hogy a továbbiakban is minden hónapban sort kerítenek rá. Novemberben esténként az Újszövetséget olvasták közösen a gyülekezet aktív tagjai, decemberben pedig egy jótékonysági akciót szerveztek: időseket, magányosakat adományoztak meg süteménytállal.

Januárban egy imaösvényt alakítanak ki és tesznek látogathatóvá, februárban pedig közös böjtölésre készülnek.

Közös gyalogos zarándoklatot is terveznek, és egy énekmaratont is, amely során az ismert és kevésbé ismert énekeket is eléneklik együtt. 

Augusztus végén csúcsosodik ki az ünneplés, akkor egy héten át mindennap lesznek rendezvények.

Két vasárnapi ünnepi istentisztelet is lesz, az egyiknek Balog Zoltán, a magyar református zsinat elnöke, a másiknak Kató Béla erdélyi püspök a díszmeghívottja. A két vasárnap között tematikus napok lesznek, családok, a bajban levők, a fiatalok és más témák köré sűrítve, ismert előadók meghívásával.

– A református sajátosság, az ige ereje az a sajátosság, amelyre ezeket felfűzzük. Így az Ige régen és ma, az Ige a családban, az Ige a bajban levők közt, az Ige a jövőben, az Ige a művészetben és a médiában lesznek a témák, utóbbira

a kolozsvári református rádió alapítóját és Gundel Takács Gábort is várjuk

– ismertette Mátyás István.

De nemcsak rendezvényekkel ünnepel az egyházközség, más módon is a reformátusokra irányítanák a figyelmet. Útjára indítanak rövidesen egy kérdőívet, amellyel a más felekezetűek ismereteit, véleményét kutatják a helyi reformátusokkal kapcsolatban, illetve egy időkapszula elhelyezését is tervezik, amelyet újabb 125 év múltán lehetne kinyitni. A tavasz folyamán új lelkész is érkezik Gyergyószentmiklósra Mátyás István mellé.

A gyergyószentmiklósi református egyházközség kicsivel több mint ezer főt számlál jelenleg. 2023-ban kilenc keresztelőt tartottak, és húsz temetés volt.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!