Hirdetés

Sok nevetést ígér a Zűrzavaros éccaka

HN-információ
Fergeteges vígjátékkal készül az évad negyedik bemutatójára a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház: Ion Luca Caragiale szövege nyomán – Albu István rendezésében – a Zűrzavaros éccaka című komédiát tekintheti meg vasárnap este a közönség. Czegő Csongor, a Figura igazgatója és a színészek azt mondják, két különböző világ találkozását láthatjuk a színpadon, ahol titkos és tiltott szerelmek keltenek bonyodalmat. [caption id="attachment_21362" align="aligncenter" width="640"]Másfél százados Caragiale-darab, teljesen aktuális élethelyzetekkel. Figura-próba Másfél százados Caragiale-darab, teljesen aktuális élethelyzetekkel. Figura-próba[/caption] Az emberi butaság és egy „házon belüli” szerelmi háromszög szolgál a Zűrzavaros éccaka történetének alapjául, emellett egy eltévesztett házszám is hozzájárul az egész éjszakát összezavaró eseményekhez. A tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott: az 1878-ban írt darab egy félreértésen alapul, ugyanakkor a történetben a politika is helyet kap, így találkozik a bukaresti külvárosi negyed egy másik világgal. Mindenkit megszólítanak – Egy Caragiale-szöveghez nyúltunk, mivel komikuma és friss, pezsgő humora igazi kihívást jelent a társulat számára. Az a cél, hogy a közönség minél szélesebb rétegét megszólítsuk, többek között ezért is terveztünk nagyszínpadi előadást – fogalmazott Czegő Csongor, a Figura színház igazgatója. A darabban hét színész kapott szerepet: Gulácsi Zsuzsanna, Dávid Péter, Faragó Zénó, Máthé Annamária, Moșu Norbert-László, Vajda Gyöngyvér és a most debütáló fiatal gyergyó­szentmiklósi színész, Fodor Alain Leonard. Az eredeti szöveget Székely Csaba fordításában adják elő, és hangsúlyozták: a darab – néhol fergetegesen fordíthatatlan – elsődleges nyelvi humorát a marosvásárhelyi drámaíró saját elemeket használva ültette át, ezáltal még erősebben szólítva meg a magyar közönséget. – A próbák ideje alatt jöttünk rá, hogy a politika egyszerű emberre gyakorolt hatása 140 év alatt mitsem változott, ma is teljesen aktuális helyzetek kelnek életre a színpadon – jelezte Dávid Péter színművész. Amint azt korábban lapunkban olvashatták, a Bethlen Gábor Alap által támogatott darabhoz filmet is forgattak. Czegő Csongor rámutatott: színpadi kellék egy televízió, és az abban lejátszott műsorhoz volt szükség a nézőtéren tapsoló vagy épp nevető statisztákra. Négyszer adják elő A Zűrzavaros éccaka bemutatóját vasárnap este 7 órától tartják, a darabot azonban január 27-én, szerda este 7 órától, valamint február folyamán még két alkalommal – 6-án és 14-én – is megtekinthetik az érdeklődők. A jegyek ára 15 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lej. Ötfős csoport jelentkezése esetén a jegyek ára kedvezményesen 12 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 8 lej, ez a lehetőség azonban kizárólag az elővételben megvásárolt belépőkre érvényes. Jegyek munkanapokon 10 és 16 óra között a Figura jegyirodájában vagy az előadást megelőzően a helyszínen válthatók. Telefonos helyfoglalás is lehetséges, ezt munkanapokon 10 és 16 óra között, a 0752–227011-es telefonszámon lehet igényelni. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!