Őszi vásárt tartottak

HN-információ
Először tartottak őszi vásárt Gyer­gyó­újfaluban tegnap. A művelődési ház mellett helyi termelők kínálták portékáikat, a gyerekek számára is akadt szórakozási lehetőség. Forró teával és zsíros kenyérrel várták a gyergyóújfalvi őszi vásár látogatóit. A szépen dekorált asztaloknál helyi kézművesek, termelők kínálták termékeiket. Ékszerek, lakásdíszek, méhészeti és tejtermékek találtak gazdára. – A helyi termelői egyesülettel közösen találtuk ki, hogy jó lenne egy őszi vásárnak is hagyományt teremteni a községben. Sok a kézműves Újfaluban, jó lehetőség ez arra, hogy megmutathassák magukat a közösségnek – fejtette ki Korpos Zsuzsa, a Lázár István Művelődési Ház igazgatója. Hangsúlyozta: a vásárjellege mellett közösségépítő eseménynek is szánják a rendezvényt. A nap során Üvegbe zárt ízek címmel a háziasszonyok lekvárait, zakuszkáit, savanyúságait hasonlította össze a zsűri, a legfinomabbakat díjazták, s közösen fogyasztották el a jelenlevők a kibontott üvegek tartalmát. Jó hangulatban telt a nap. Gyerekprogramoknak is helyt adtak a vásártéren, hogy a legkisebbek is jól szórakozhassanak, arcfestés, aszfaltrajz, patkódobálás várta a kicsiket. A Székelyföld Napok keretében a Zönge Zenekar hangszerbemutatóval egybekötött koncertjét is meghallgathatták az újfalvi gyerekek.

Barabás-Pál Hajnalka

   




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!