Online oktatás poloskák miatt

Ágyi poloskák jelentek meg a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium bentlakásában. Az ott lakó diákokat kiköltöztették, három hétig online formában vesznek részt az oktatásban, ezalatt az előírásoknak megfelelően fertőtlenítik az épületet.

Barabás-Pál Hajnalka
Becsült olvasási idő: 2 perc
Online oktatás poloskák miatt
Három hétre hazaküldik a bentlakó tanulókat. Ágyipoloska-invázió Fotó: Barabás-Pál Hajnalka

Ágyi poloskák jelenléte miatt kellett összeülnie pénteken a vészhelyzeti bizottságnak Gyergyószentmiklóson: a Salamon Ernő Gimnázium bentlakásában észlelték az inváziót.

– A múlt tanév végén észleltük először a poloskák jelenlétét, azonnal kerestünk szakcéget, és két alkalommal is fertőtlenítettek. Úgy tűnt, ezzel megszűnt a probléma. Az új tanév kezdete után, miután ismét huzamosabb ideig voltak lakók a bentlakásban, a rovarok inváziószerűen megjelentek ismét. Azonnal értesítettünk a polgármestert, a szakcéget és a megyei közegészségügyi igazgatóságot – részletezte a tapasztaltakat Ferenczi Attila, a gimnázium igazgatója sajtótájékoztatón.

Mint mondta,

a fertőtlenítéssel megbízott szakcég javaslatára úgy döntöttek, három hétre hazaküldik a bentlakó tanulókat,

közölte az igazgató és Len Emil Balázs alpolgármester. Mint részletezték, ez idő alatt többször, a már lerakott peték kikelése után is fertőtlenítik az épületet, hogy biztonságban visszatérhessenek majd a diákok.

Online oktatás poloskák miatt
Ferenczi Attila, a Salamon Ernő Gimnázium igazgatója és Len Emil Balázs, Gyergyószentmiklós alpolgármestere

Ferenczi Attila hozzátette: az érintett szülőkkel értekezletet tartanak, ezen a fertőtlenítéssel megbízott cég képviselője is részt vesz és ismerteti a teendőket.

A bentlakásban a bútorokat nem fogják cserélni, hiszen olyan újszerű megoldással jött a szakcég, ami ezt nem követeli meg, erre garanciát is tud vállalni. A matracokat viszont cserélni kell, már be is szerezték, és olyan helyen tárolták, ahol nincs fertőzöttség.

A bentlakásban hatvan kiskorú lakott, ők nem mind a gimnázium diákjai: a Sfântu Nicolae Líceum, a Batthyány Ignác Kollégium és a Fogarasy Mihály Műszaki Líceum több diákja is itt töltötte a hétköznapokat. A városban két másik bentlakásépület is áll, amelyek épp felújítás alatt vannak, és diákokat nem tudnak fogadni.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!